postheadericon Cimbora bérlet

Kedves Hölgyem/Uram!

Egy olyan jótékonysági akcióhoz kérnénk a segítségét, mellyel a Kaposváron és környékén élő hátrányos helyzetű gyerekeket juttatnánk színházi élményhez. Kezdeményezésünk sikere nem a ráfordított összegen, inkább az segítők számán múlik, így elsősorban arra kérjük: vigye jó hírét ötletünknek! 

A mese, a mesélés jótékony hatásáról az elmúlt években sokat írtak különböző szakemberek. A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) régóta szívügyének tekinti, hogy a betűhöz, könyvhöz szoktatás minél hamarabb, minél több területen, módon elinduljon. Greg Brooks angol olvasáskutató szerint az olvasóvá nevelés tízéves korra lezárul, addig kell könyvmollyá, de legalábbis könyvbaráttá formálni a kicsiket – sok-sok meseélménnyel. Régóta tudjuk azt is, hogy a gyerekszoba, a szülői mesélés mellett nagyon pozitív hatással van, lehet a kicsikre a színházi élmény is. Kaposváron szerencsére szép hagyománya van a minőségi gyermekdaraboknak, valószínűleg mi, felnőttek, szülők, nagyszülők is őrizzük egy-egy régi somogyi előadás emlékét, melyet – jó esetben – élőben láthattunk.

A színházlátogatás lehetősége ma is él minden kaposvári, somogyi diák számára. Pontosabban majdnem mindegyikük számára. Tavaly a kaposvári iskolákat járva szomorúan tapasztaltuk, hogy miközben van olyan intézmény, ahonnan több mint 400 bérletet igényeltek, akadt olyan is, ahonnan pontosan 10-et. Pedig alig több mint 2000 Ft-ot kellett volna fizetni…

Szinte biztos, hogy a helyzet idén sem lett jobb, valószínűleg több száz kisdiák Somogyban önhibáján kívül marad ki a színházi mese élményéből.

A nemzetközi PISA-felmérés legutóbbi hazai adatai közül csupán egy volt olyan, amely miatt kicsit szégyenkezhettünk. Miközben diákjaink jól szerepeltek a teszteken, az is kiderült, Magyarországon a hátrányos helyzetű, szegényebb sorban élő gyerekek szinte automatikusan gyengén teljesítenek. Az ingerszegény környezet, a lehetőségek hiánya évtizedekre meghatározhatja a gyerekek sorsát.

Mérlegelve a segítségnyújtás lehetőségeit arra jutottunk, egyszerűen, kevés ráfordítással is érhetünk el eredményeket, örömet szerezhetünk sok-sok gyereknek. A Magyar Olvasástársaság és a Vállalkozók Országos Szövetségének Somogy megyei szervezete is vállalta, hogy megajándékoz néhány gyermeket színházbérlettel. Ez mindössze 2500 Ft-ba kerül diákonként. Hogy az akciónk igazán sikeres legyen, arra kérjük Önt, csatlakozzon hozzánk, sőt biztassa ismerőseit, civil szervezetek, vállalkozások, cégek vezetőit, de akár magánszemélyeket is, hogy egy-egy „Cimbora-bérlet” vásárlásával élményeket ajándékozhassunk olyanoknak, akik megérdemlik, de nem kaphatják meg azokat. (A VOSZ az akcióban résztvevő tagjainak kedvezményeket is ajánlott.)

Ha Ön is csatlakozna hozzánk, keresse személyesen vagy telefonon a színház jegyirodájában a Cimbora-bérleteket. Befizetéséről, átutalásáról igazolást kap, a későbbiekben pedig folyamatosan tájékoztatjuk a támogatókat arról, melyik iskolák és hány diák kapta meg az ajándékot. (Akciónkat Rátóti Zoltán színházigazgató beleegyezésével indítjuk el, a Cimbora-bérletek elosztásában, a pedagógusok mellett a jegyiroda munkatársai segítenek. Így, ezeknek az embereknek a segítségével, bevonásával garantálni tudjuk, hogy valóban a legjobb helyekre jutnak el a bérletek.)

Hisszük, hogy ez a kis támogatás, ez a néhány órányi öröm életre szóló emlékként maradhat meg sok gyermek számára.

 „Nincs mese – legyen mese!”

(Az első bérleteket A népmese napja záróeseményén, a Csiky Gergely Színházban osztjuk ki szeptember 29-én.)

Daxner Gábor Gombos Péter
a VOSZ Somogy megyei elnöke  a Magyar Olvasástársaság alelnöke
Share
 
Rendezők, Támogatók

Magyar Olvasástársaság

logo-meseszo.jpg

hamvas logo

NKA