Előadók, előadások
| 
| 
Folyamatosan bővülő tartalom...
NÉPMESEKINCSTÁR MESEPEDAGÓGIA
A Népmesekincstár Mesepedagógiai Módszer, alapját a mesehallgató gyerekek életkori sajátosságai, az őket foglalkoztató kérdések, és a népmesék összekapcsolása képezi. A mese fonalát összekötjük népi játékokkal, népdalokkal, néptánccal, találós kérdésekkel, kézműveséggel-alkotó, folyamatokkal, s ezek segítségével vezetjük közelebb a gyerekeket a természet örök rendjéhez, és önmaguk belső harmóniájához. A hagyományos kultúra komplex egységélményt közvetített a növekvő gyermeknek, a mese és a népköltészeti alkotások alkalmasak arra, hogy test-lélek-szellem egységben gondolkozó, életet támogató, élmény és örömközpontú pedagógiánkat segítsék. A népköltészeti alkotások segítenek abban, hogy a gyerekek a környezetüket, a testüket, az érzelmeiket tudatosítsák, értelmezzék, és megértsék. Felölelik és leírják az élet minden mozzanatát, didaktikus magyarázat nélkül, a jobb agyfélteke tevékenységére alapozva.
A naponta ismétlődő mesélés-mesemondás és mondókázás, a pedagógus közös játéka, tánca, éneklése a gyerekekkel minden résztvevő számára örömforrást jelent. Fontos szerepet kap még a mozgás, a kézművesség, az alkotás, a párbeszéd minden formája, az érzékszervek-érzékelés fejlesztése. Kapcsolatkeresés a minket körülölelő világgal, a földdel, a vízzel, a tűzzel, és a levegővel. Ezek a tevékenységek a gyerekeket a mesék kapujához vezetik, amelyen belépve mindenki megtalálhatja a mese – számára érvényes – neki szóló üzenetét. A tevékenységek célja az is, hogy segítségükkel felfedezzék az összefüggéseket a világban, képesek legyenek ebben a rendszerben önmagukat elhelyezni, kapcsolódni másokhoz, és megtalálják a saját helyüket.
Balázs Lajos néprajzkutató, egyetemi előadótanár
A GYERMEKAKARÁS MINT A NÉPMESÉK ÉS SORSFORDULÓ-SZOKÁSOK EGZISZTENCIÁLIS PROBLEMATIKÁJA
,,Ó, én uram, Istenem, csak egy akkora kisgyermeket adj, mint egy babszem, holtomig mindig áldalak érte.”
Az előadás a gyermektelenség tragikus életérzését tekinti át és állítja párhuzamba a népi kultúra két kategóriájában: a mesékben és a sorsforduló-szokások gondolatvilágában, cselekvési stratégiájában. A mesehősök: szegényember-szegényasszony, fiatal király és királyné, öregkirály és királyné, molnár és feleség stb., és az általam megismert csíkszentdomokosi parasztcsaládok gyermektelenségi gondjai jelennek meg a gyermekeszmény, gyermekszeretet eszmeiségével együtt.
Az összehasonlító vizsgálatok alapján az a következtetés fogalmazódik meg, hogy a paraszti közösség életszemléletében a gyermek léte/nemléte egzisztenciális kérdés és ügy volt, hogy a gyermek választása, akarása, sartre-i értelemben, az önmegvalósítás egyik alternatívája, a meg nem valósulás, a sikertelenség pedig szorongó, vívódó közügyi súllyal bíró lelki állapotot szült mind egyéni, mind közösségi szinten.
Különös hangsúlyt nyer a mesék realizmusa az által, hogy a szülés/születés szokásvilágából hozott példák beigazolják: a mesék világa nem fikció. Megható az a felismerés, hogy a gyermekért a csíkszentdomokosi asszonyok mesei sorsokat, helyzeteket élnek meg: úgy éreznek, élnek, úgy járnak el, mint a mesehősök. És fordítva: a mesék gyermekért sóvárgó asszonyai, mintha a gyermektelenséggel, meddőséggel, nemzési kudarcokkal küszködő csíkszentdomokosi asszonyok, anyák közül léptek volna át a mesék „kellene-lenni” világába.
A mese vágyvilágának és a szokás valós és cselekvő vágyvilágának összecsengéséből, szinkronizációjából a gyermek-kérdés körüli azonos világ- és életszemlélet, egyazon kultúrán belüli szellemiség konvergenciája olvasható ki.
Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus
ÁLTALÁNOS MESEPSZICHOLÓGIA
A mese ugyanis az én megközelítésemben nemcsak népmesét és műmesét jelent, hanem a saját életmesénket is: azt a történetet, amelyet önmagunkról, gyökereinkről, hitvallásunkról, álmainkról és céljainkról, félelmeinkről és fájdalmainkról, kudarcainkról és győzelmeinkről mondunk el önmagunknak és a gyermekünknek. Ezt ráadásul nemcsak este vagy az erre szánt pillanatokban, de folyamatosan meséljük, sokszor szavak nélkül is - a jelenlétünkkel, viselkedésünkkel, önmagunkhoz, az emberekhez és a világhoz való hozzáállásunkkal.
Szülőként, pedagógusként a nevelés során is a magunk történetét meséljük. A szabályok, határok kijelölése és betartatása; a motiválás; a problémamegoldás kérdéseiben történő választások mind rólunk, a mi világképünkről szólnak. Tetteinkkel meséljük el, hogy miben hiszünk, miért küzdünk, mi az, ami továbbvisz a nehéz helyzetekben - és azt is, hogy mikor adjuk fel. Bár egy-egy nevelési probléma kapcsán legtöbbször a gyermekünk viselkedésére fókuszálunk, azt szeretnénk megváltoztatni, rólunk mesél az is, hogy melyik az a konfliktushelyzet, ami drámai feszültséget okoz bennünk, és az is, hogy mit kezdünk vele. A gyermek bámulatos pontossággal mutat rá arra, amin dolgoznunk kell, a vele kapcsolatos nehézségek jelzések - és egyben lehetőségek is a továbblépésre. Felhívják a figyelmünket arra, hogy miben kell változnunk, fejlődnünk. Igen, ha engedjük, gyermekünk átírja a történetünket - és ebben a folyamatban mi válunk tanulóvá.
A HAGYOMÁNYOS MESEMONDÁS
A régi mesemondók mestersége éppúgy hagyományozódott generációról generációra, mint bármely más hagyományos népi mesterség. A mesemondó figyelte hallgatóságát és előbb-utóbb ki is választotta azokat, akiken látta, hogy tehetségük van arra, hogy tudását átvegyék. Így tudott a mese szájról szájra járni.
A hagyományos mesemondás Raffai Judit mesekutató, folklorista meghatározása szerint: a népmese szóbeli, közösségi művészet, amely a hagyományozódás során szájról szájra száll, alkalomhoz kötődik és változatokban él. A Hagyományok Háza Magyar népmese - Hagyományos mesemondás képzése, a mesére, mint szövegfolklórra tekint, így néprajzi jellemzőit tartja szem előtt. A mesekutatás eredményeit figyelembe véve a képzés a hagyományos mesemondói formára épül, hangsúlyozza, hogy megszűntek a hagyományos mesemondás alkalmai és színpadra szorult mesemondó értő közönség nélkül magára maradt. Ha mindez igaz, márpedig saját bőrünkön tapasztaljuk ennek jogosságát, sok kérdés vetődik fel. El kell-e fogadnunk, hogy a mesemondás, mint előadói tevékenység működhet csak tovább? Pusztán gyermekekkel fogalakozó szakembereknek jut az a kiváltság, hogy saját közegükben mesélhetnek úgy, mint az régen szokás volt? További lényeges kérdéseket vet fel a mese nyelvének "zártsága". Jogában áll-e a mai kor mesemondójának alkalmazni saját, avagy környezete modern kifejezéseit? Avagy a tájszavak megtartása a cél? Ha mindkettő, hol a határ?
A Hagyományok Háza tanfolyam nyolc évfolyamából kikerült mesemondók és rajtuk kívül számos olyan mesemondó, aki a mesterségét maga tanulta vagy örökségül jutott neki, immár jelentős tapasztalatra tettek szert, így itt az idő, hogy elkezdődjön a mesemondás új szakasza. Ennek segítésére alakult a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület, http://www.meseszo.hu, amelynek célja, hogy a szövegfolklór és a hagyományos mesemondás ügyét felkarolja, értékeit megismertesse a világgal, kapcsolatot teremtsen mesemondó, folklorista, pedagógus, és minden meseszerető ember között.
Kerekes Valéria drámapedagógus, tanársegéd
NÉPMESÉK A DRÁMAPEDAGÓGIÁBAN - A "MESÉT MÁSKÉNT" MÓDSZER
Meglátásom, hogy népmesék módszertani felhasználásának lehetőségei az oktatáson és nevelésen belül hangsúlyosan az irodalmi nevelés részeként jelennek meg. A népmesék azonban tágabb értelemben is részesei lehetnek egy meghatározott nevelési folyamatnak és az erkölcsi nevelés mellett, az érzelmek kibontakoztatására és alakulására is nagymértékben hatással vannak. A meséket meghallgatásuk után átlagosan kétféleképpen használhatjuk. A dramatikus játék vagy mesedramatizálás révén egy reprodukciós folyamat részeként, újrajátszhatjuk egy adott történet egészét vagy annak egy-egy kiemelt részét, attól függően, hogy mit szeretnénk elérni azzal a csoporttal, akivel dolgozunk. Ebben az esetben kisebb-nagyobb mértékben megmaradunk a népmese kötött szerkezeténél, szereplőinél, helyszíneinél stb. Amennyiben viszont a népmesét egy ún. érzelemindító eszközként használjuk és annak minden elemét érintőlegesen vagy teljesen átvitt értelemben alkalmazzuk, megérkezünk a drámajátékok mezsgyéjére. A Mesét másként módszer a drámapedagógia eszköztárát a népmesék érzelmi üzeneteihez igazítva segít a gyermekeket és felnőtteket egy mélyebb és gazdagabb mesei megélésben. Előadásom során a módszer leglényegesebb alkotóelemeit, felhasználási lehetőségeit és hatásrendszereit foglalom össze.
DRÁMAPEDAGÓGIA ÉS NÉPMESE MŰHELYMUNKA
A különböző népek életfelfogását, hitrendszerét, megoldási stratégiáit magukban foglaló történetek változatos és gazdag élmények forrásai lehetnek. A műhely során a Mesét másként módszer mentén haladva a drámapedagógia eszköztárából merítünk. A különböző típusú drámajátékok segítségével közösen megtapasztalhatjuk pedagógiai foglalkozás keretén belül a népmeséknek egy másfajta megélési szintjét és módszertani felhasználásuk újszerű lehetőségeit.
A NÉPMESÉK PSZICHOLÓGIAI VONATKOZÁSAI
Az utóbbi években látható, hogy a mesék életének megújulása történik, a szakmai és laikus közönség egyaránt nyit feléjük. Ezáltal a népmeséket az aktuális életmódunkhoz igazítva abban a formában alkalmaztuk egyre gyakrabban, ahogyan a modern felfogásnak megfelel. Szegmentált tevékenységekbe rendezve, tudományos és gyakorlati feladatokba igazítva. A gyakorlatban azonban a „talpára esett szó” befurakodik a hallgató lelkébe, és akárcsak régen, ma is életre kel. Éppen ezért a mesével való foglalkozások az értelmezésekkel, feldolgozásokkal, megfejtésekkel akarva vagy akaratlanul a lélektan területére kerülnek. Ami régen spontán terápiaként és nevelésként megtörtént, azt ma már tervezzük, irányítjuk. Akik a mese spontán élvezetén túl is foglalkozunk a népmesékkel, dolgozunk a lélektani vonatkozásaival is. Ismernünk kellene a mese lélekre gyakorolt hatását ha pedagógiai vagy pszichológiai célból alkalmazzuk. De még a közösségépítést és kultúraközvetítést szolgáló mesemondó is jó, ha tudja, milyen sokrétű szimbolikus történeteknek ad hangot. Szerencsés esetben a foglalkozás céljához illesztjük és a jó megérzés mellett tudatosan választjuk a mesét, továbbá szándékosan alkalmazzuk a hatásmechanizmusukat. A lélektan felől közelítve magyarázatot kaphatunk arra, hogy miért hat valakire egy-egy mese. Megérthetjük a benne levő sokat hangoztatott bölcsesség egy-egy szikráját, és az élményen túl megtapasztalhatjuk, hogyan alkalmazható az életünkben. A mesékbe bevezető kutató munka a mesehős világgá induló, néha mindent kockáztató vállalkozásához hasonló, a felmerülő összes lehetőséggel és veszéllyel együtt. Az előadásban a legalapvetőbb lélektani fogódzókat mutatom be, amire a mesemunka során szükség lehet.
A Lélekrendező mesemunka módszertana úgy pattant ki, mint Jankó a babszemből. Lélektani alapokra épülő, relaxációs - szimbolizációs és művészetterápiás eszközöket magába foglaló módszer. A mese megélésben sok esetben manapság már elkél a segítség. Az élmény kialakulásában, a személyes mondanivaló megragadásában és a megértés elindításában van szerepe az első foglalkozásnak. A drámapedagógia eszközeivel hatalmas játéktér nyílik ki a mesében már elmerült résztvevő számára. A mozgás és szerepjáték segíti az élmény feldolgozását és a tapasztaltak továbbgondolását. A dramatikus folyamat során a személyes élmények, utak közös kinccsé válnak, gazdagítva az Én -s Te kapcsolatot. A műhely során két szakma találkozásában, két módszer összefonódásában élvezhetik a mese lelket gazdagító mélységeit.
A MESE HÍDSZEREPE
A mese műfaját (történetileg) nem indokolt csak a gyerekkorhoz kötni, de ha az Olvasó mégis engedne eme beidegződésnek, akkor viszont a gyermekkor és a „gyermeki” lényegéről nem szabad megfeledkeznie. Illetékességünk a mesében megkérdőjelezhetetlen!
A FORDULÓPONT folyóirat hasábjain másfél évtizede emlegetünk emberi közös nevezőként: „mindannyian voltunk gyerekek, és nekünk is vannak, (remélhetően) lesznek gyerekeink”. És amint folyóiratunk Kodály Zoltántól kölcsönzött mottója is jelzi: "Vegyük komolyan a gyermeket: minden egyéb ebből következik."
A mese világáról szól a FORDULÓPONT történetében már sokadik összeállítás, a 63-ik szám is, amelyet ajándékba kapnak a 2014-es sepsiszentgyörgyi Népmese Napja erdélyi résztvevői. E szám majd mindenik írásában előfordul hivatkozás a „híd”-ra, mely nem csak (gyermeki?) álmaink és a valóság között tátongó szakadékokat képes áthidalni, hanem emberi világunk teljesség-elvű dimenziói felé vezet.
http://www.fordulopont.hu | Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
MESE ÉS LÍRA MEZSGYÉJÉN: MÍTOSZTEREMTÉS LÁSZLÓFFY ALADÁR HARMATJÁTÉK CÍMŰ VERSÉBEN
A versben megjelenített szimultán témában Lászlóffy Aladár sajátos versvilágára ismerhetünk, arra az egyéni eljárására, amellyel sokszor egymástól különböző vagy éppen egymáshoz hasonló valóságelemeket egyesít. További szövegteremtő sajátosságként határozhatjuk meg a műfaji határesetek alkalmazását. Az olvasó választhat a még nem vers vagy a több mint vers alternatíva között, egyfajta önmegvalósító játék ez, ugyanakkor szabadság is, szövegteremtő szabad játék, a műfaj, a nyelv, a forma, a szabályok határainak átlépésével, egyszerre teremtve meg a befogadás és az értelmezés szabadságának feltételeit.
