postheadericon Csatlakozók - 2017

 A népmese napja egyúttal mozgalom,  határon átívelő kulturális és társadalmi esemény is, melyet a Magyar Olvasástársaság hívott életre 2005-ben. A népmese napja konferencia-rendezvényhez 2005 óta a határon innen és túlról több száz intézmény és szervezet csatlakozott saját szervezésű programokkal, a tervezett rendezvény rövid leírásával. Az idén kiemelten fontosnak tarjuk, hogy minél többen csatlakozzanak a 

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

címen, kis és nagy közösségeket mozgósítva példájukkal.

Kérjük, hogy csatlakozási szándékuk esetén a következő adatokat küldjék meg számunkra, hogy programjukat az alábbi listában szerepeltessük:

Intézmény neve:
Intézmény címe, irányítószámmal:
Esemény dátuma, időpontja:
Esemény címe és rövid leírása (maximum két bekezdésben):
Kapcsolattartó neve, elérhetősége (telefon és/vagy e-mail):

 

EDDIGI CSATLAKOZÓK:

megye-2012


BUDAPEST ÉS PEST MEGYE


Baktay Ervin Gimnázium
2330 Dunaharaszti Baktay tér 1.

2017. 09. 28.

Az idei népmese napjára A csillagszemű juhász mesét választottuk, ebből a meséből készítünk egy mini diasorozatot. Minden osztály megrajzolja a neki sorsolt jelenetet egy A4-es rajzlapra szabadon választott technikával. Az így elkészített rajzokat egyrészt digitalizáljuk, s egy ppt-t állítunk belőle össze, másrészt összefűzzük egy kis könyvecskébe. Az osztályokban népmeséket olvasunk. A 8.A osztály két jelmezes csoportja minden osztályban előadja A csillagszemű juhász című mesét, pantomim játékkal, a háttérből élő felolvasással.

Kapcsolat: Kórik Borbála, Sándorné Bartha Ilona és Tolnainé Korcz Ilona, 06 24 370 324/könyvtár


Budai Nagy Antal Gimnázium
1221 Budapest Anna u. 13-15.

2017. 09. 28. 10.15-11.00

A gimnázium minden osztályában/csoportjában ebben az időpontban, függetlenül attól, hogy milyen szakórája van a diáknak, a tanár elmond vagy felolvas egy népmesét a tanórán.
A könyvtárban kiállítást szerveznek Benedek Elekről és ajánlóként kikészítenek népmeséket tartalmazó könyveket, CD-ket.

Kapcsolat: Szakmári Klára könyvtárostanár 06-1-229-18-94/111 szklaris[kuckuc]gmail.com


CSILI Művelődési Központ
1201 Budapest Nagy-Győry István u. 4-6.

2017. 09. 29. 9-18 óráig

Programok: játékos mesefeldolgozás, a „Meseösvényen” haladva tréfás próbatételek a „Farkastanya” című népmese kapcsán, népmesetotó, meseillusztrálás, mesefal készítés, mesehallgatás, kézműves foglalkozás.
A programot záróünnepséggel zárjuk ahol néptánc bemutató és díjátadás lesz.

Kapcsolat: Kelemenné Farkas Zsuzsa, farkaszs7[kuckuc]gmail.com, 06-30-466-6692


Erdőkertesi Faluház és Könyvtár
2113 Erdőkertes, Fő út 112.

2017. 09. 22. 10.00

Élőszavas mesemondás kisiskolásoknak - Hollósiné Marika könyvtáros Mátyás király és a bolond témakörben összegyűjtött népmeséket mondta el.

Kapcsolat: Pallag Katalin, faluhaz[kuckuc]erdokertes.hu


Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XIII/6. Angyalföldi Kertvárosi Könyvtára
1131 Budapest Mosoly u. 40/a.

2017. 09. 26. 14 óra

Tréfás, vidám népmesék diafilmen. Játékos mesefeldolgozás 2. osztályosoknak.

Kapcsolat: Karakasné Kőszegi Katalin +36 1/349-1532, fszek1306[kuckuc]fszek.hu


Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budafoki Könyvtár
1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 30.

2017. 09. 29. 16-18 óra

Könyvtárunk folyamatos mesefelolvasással és Benedek Elek könyveinek kiállításával emlékezik a nagy mesélőre. A gyerek könyvtáros és önként jelentkezők olvasnak fel egy-egy mesét.

Kapcsolat: Varga Mónika, vargam[kuckuc]fszek.hu


Gödöllői Damjanich János Általános Iskola
2100 Gödöllő, Batthyány út 30-32.

2017. 09. 25-29.

Népmesenap a könyvtárban az alsó tagozatos osztályok részére. Benedek Elek élete és meséi. Az évfolyamokon mondott Benedek Elek mesék: A király nyulai, A szegény meg a gazdag legény, Az őzike, Az utolsó czipó. Az aulában Benedek Elek életéről szóló képes kiállítás, a gyerekek mesékről rajzolt alkotásaival díszítve.

Kapcsolat: Gróf Szabolcsné, Ildikó - grof.ildiko[kuckuc]dai.hu


Hernád-Pusztavacs Közösfenntartású Általános Iskola Pusztavacsi Tagintézménye
2378 Pusztavacs, Béke tér. 18.

2017. 09. 29.
Délelőtt és délután, osztálykeretben, a napköziben és a tanulószobán.

Meseolvasás, mesemondás, mesehallgatás a nap folyamán az osztályokban, napköziben, tanulószobán. Az óvodásoknak a hetedik osztályosok mesélnek.

Kapcsolat: Gorjanácz Lászlóné magyartanár-könyvtáros, gorjanaczne.hajni[kuckuc]gmail.com


Községi és Iskolai Könyvtár Tinnye
2086 Tinnye, Szabadság tér 3.

2017. 09. 26-29.

MESESZŐNYEG

A foglalkozások idén egy MESESZŐNYEG körül bontakoznak ki. A gyerekekkel egy valóságos szőnyegen ülve szőjük a meséket, azokat le is írjuk a nagyokkal, a kicsikkel pedig ábrázoljuk különféle technikákkal, majd szőnyegszerűen applikáljuk egy faliújságra.
A meseszövés közben zenéket hallgatunk, bábozunk és rajzfilmeket is megtekintünk, a gyermeki fantázia működését elősegítendő.

Szeptember 26-27. Meseszőnyeg – A házikó című mese élőszavas bemutatása, a mese megjelenítése bábokkal. A hallott mese illusztrálása, az ábrázolt események szőnyegszerű applikálása.

Szeptember 28-29. Meseszőnyeg – Mese szövése 10-14 éves gyerekekkel. A mesék jellemző elemeinek felhasználásával klasszikus és modern tartalmú mese írása, mondatról, mondatra.

Kapcsolat: Gyarmati Sándorné könyvtáros tanár, 06-70-312-8048


Kőbányai Janikovszky Éva Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kelet- Pesti Tankerület
1105 Budapest, Kápolna tér 4.

2017. 09. 29. 8-9 óráig

A magyar népmesék változatos növényvilága

Az idei évben az első tanítási órán mesét mondanak a gyerekek. Az alsósok a felsősöknek, a felsősök az alsósoknak olvasnak fel magyar népmeséket. A népmesék mindegyikében szerepel valamilyen növény, például: dió, alma, fa, virág, rozmaring... A környékbeli óvodásokat sem hagyjuk mesék nélkül: nekik hatodikosaink olvasnak meséket.
Kiállítással emlékezünk meg Benedek Elekről, a nagy mesemondóról.
Rajz-alkotói, s történet-meseíró pályázatot hirdetünk meg iskolánk tanulóinak.

Kapcsolat: Ürmösné Legény Aranka, könyvtáros tanár, Jandó Ágnes DÖK patronáló pedagógus (az iskola Humán Munkaközösségének tagjai) - iskola[kuckuc]janikovszky.net tel: 06-1- 2620087


Ravasz László Könyvtár
2016 Leányfalu, Móricz Zsigmond út 124/a

2017. 09. 22. 10:00-12:00

2017. szeptember 22-én 10.00- 12.00 órakor a Három kismalac című mesét játsszuk el iskolánk első osztályos tanulóival, majd a könyvtár mesekuckójában mutatjuk be a könyvtár mesekönyv gyűjteményét.

Kapcsolat: Bedő Szilvia, konyvtar.leanyfalu[kuckuc]gmail.com


Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium
1054 Budapest Szemere utca 5.

2017. 09. 22. péntek, osztályfőnöki óra

Keresd a párodat! Minden osztály kap egy borítékot, amelyben népmese címek vannak szétvágva. A játék lényege, hogy mindenki megtalálja a saját párját és összeálljon a mese címe. Amikor minden mesecím megvan, választanak egy mesét és azt felolvassák.

Kapcsolat: Gazda Anna, gazda.anna[kuckuc]gmail.com


Tekergő Meseösvény Egyesület
1173 Budapest, Kasza utca 9.

2017. 09. 26., 14:30

Ábelesz-kóbelesz – Tekergő mesejáték
Helyszín: Huszár Gál Városi Könyvtár
9200 Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 16.

Ugyan mi baj származhat abból, ha elhamarkodottan megígérünk valamit?
Semmi különös, hacsak nem... hujujuj, fut az ördög utánunk!
Ki az a bátor, aki szembeszáll az ördögökkel, és hazavezeti az elrabolt királykisasszonyt?

Interaktív mese-játék óvodásoknak, kisiskolásoknak

Mesemondó: Hajós Erika és Gregus László

2017. 09. 27., 10:00-12:00

Mesébe zárt élmény
Helyszín: Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár
7030 Paks, Villany u. 1.

A „Mesébe zárt élmény" foglalkozás során a gyerekek nem csupán egy népmesével ismerkednek meg, hanem játékosan be is lépnek a mesébe, ők maguk is próbákat állnak ki, akárcsak a mesehős.

Kapcsolat: Tekergő Meseösvény Egyesület, Hajós Erika, erika[kuckuc]tekergomeseosveny.hu, +36/70-9432105


Tinnyei Napköziotthonos Óvoda
2086 Tinnye, Petőfi Sándor u. 2.

2017. 09. 29. péntek

Népmesei bábelőadás a Picuri Muri együttessel és kiállítás egész héten a mesekönyvekből és a szereplőikből.
Óvónénik meseelőadásai a csoportokban,bábozással kísérve Benedek Elek meséiből a korcsoportoknak megfelelően.
A gyermekek bábokat készítenek a kedvenc magyar meséikhez.

Kapcsolat: Szabóné Balla Gabriella óvodavezető, ovodavezeto[kuckuc]tinnye.hu, Telefon: 06/70-458-24-66


Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium
1041 Budapest, Erzsébet u. 69.

2017. 09. 25. és 09. 29.

Mondj egy mesét! címmel iskolánk alsó tagozatos és 5. és 6. osztályos diákjai a fenti két napon magyar órákon és osztályfőnöki órákon mesélnek egymásnak. Az elhangzott mesék címei és a mesélő neve az iskolai könyvtárban nézhető meg.

Kapcsolat: Örményiné Farkas Andrea, oneandim[kuckuc]gmail.com


Veres Pálné Gimnázium Ugrin Gáborné Majoros Márta Könyvtár
1053 Budapest, Veres Pálné u. 38.

2017. 09. 29.

Meseutazás

Célunk, hogy Magyarország tájai, azok jellegzetességei kerüljenek a középpontba a mesék segítségével. Könyvtárunk így ezen a napon a jelentkező csapatok számára magyarországi utazást szervez virtuálisan, a mesés feladatok megfejtése segítségével. Idén is lesz a népmesének fája, ezúttal az Égig érő paszuly terméseire írhatja fel mindenki kedves meséjének címét.

Kapcsolat: Hock Zsuzsanna, konyvtar[kuckuc]vpg.hu


BARANYA MEGYE


Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
7720 Pécsvárad, Kossuth L. u. 39.-41.

2017. szeptember 26.-29.

Óraközi szünetekben népmese hallgatás/nézés az iskolai könyvtárban; első, második évfolyamnak mesés könyvtári óra, harmadik évfolyamnak Mesevetélkedő; negyedik évfolyamnak Meseszövő verseny; felső tagozatosoknak Meseíró pályázat.

Kapcsolat: Bősz Patrícia könyvtárpedagógia tanár, pvsulikonyvtar[kuckuc]gmail.com


Nagy László Gimnázium (Kökönyösi Gimnázium)
7300 Komló, Alkotmány u. 2/b

2017. 09. 29.

Ovisoknak:
- Egy dramatizált mese előadása.
- Könyvtárhasználati foglalkozás tartása.
- Próbakölcsönzés, bábszínezés, mesekönyvolvasás stb.

Gimnazistáknak: Népmesei túrán fogunk megemlékezni az idei évben a Népmese Napjáról, ahol a feladatok lesznek „mesések"

Kapcsolat: Vass Marianna könyvtárostanár - vassmarianna3[kuckuc]gmail.com


Pécsi Kovács Béla Általános Iskola
7634 Pécs, Pázmány Péter u. 27.

2017. 09.

"A mese mindenkié!"

Szeptemberben iskolai könyvtárunk hagyományaihoz híven folyamatosan szervezi a népmese hónapi eseményeket, s ünnepi népmese-napi műsorral zárnunk.
A hónap terve: 1-8. osztályig minden diákunk rajz órákon mesét hallgat és rajzol. Idén Császár Levente: Kő Zsongor c. kötete a rajz témája, mely városunk környezetének: Jakan-hegy, Kővágószőlős, Cserkút természeti szépségét, meséit, mondáit mutatja be.
A rajzokból kiállítást szervezünk a könyvtár folyosóján.
A hónap végén 7-8. osztályosok mesélnének tanórákon rövid népmeséket alsóbb évfolyamos társaiknak.
Az ünnepi műsorunkat szeretnénk 09.29-én délelőtt tartani, külön az 1-2., 3-4. és a fölső tagozatoknak! Ezen a rajzok rövid (5 perces) értékelése történne, s Császár Levente beszélgetne a diákjainkkal: "gyakorlati / rendkívüli magyaróra" keretében a Kő Zsongor kötet meséiről.

Kapcsolat: Pozsgai Ildikó, iskolai könyvtáros - pozsiildi[kuckuc]gmail.com


Szentlőrinci Általános Iskola Bükkösdi Általános Iskola Tagintézménye
7682 Bükkösd, Vadasvölgy u. 2.

2017. 09. 29. 8 óra

A Magyar Olvasástársaság első felhívása (2005) óta megünnepeljük a bükkösdi iskolában a népmese napját. Meseünnepünk az utóbbi években „mesehétté" terebélyesedett. Az iskolások egy héten keresztül népmeséket olvasnak, rajzolnak, festenek, kollázsolnak, mesemondással, jelenetekkel, meseírással készülődnek a meseünnep fő rendezvényére. Idén az ünnepi programban minden osztály tanulója képviselteti magát egyéni vagy csoportos mesemondással. Zeneiskolás növendékeink népdalokat adnak elő furulyán, fuvolán, klarinéton. Szokásunkhoz híven megtekintünk majd egy szép magyar népmesét a Kecskemétfilm remekei közül. Nagy sikere van ezen a napon annak (gyermeknek, pedagógusnak egyaránt), aki népmesehősnek öltözve jelenik meg az iskolai ünnepélyen.

Kapcsolat: Heffner Anna tanító, rajztanár - anna.heffner[kuckuc]gmail.com


BÁCS-KISKUN MEGYE


II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola
6000 Kecskemét, Tóth László sétány 2.

2017. 09. 29. 8-12 óráig

Mesés péntek

A szokásos reggeli zenés tornára meghívtuk a szülőket is. A gyerekek népmese hősöknek öltözve tornáztak velük együtt. Ezután a könyvtárban kialakított lakomaudvarban saját készítésű és gyűjtésű,mesebeli étkekkel kínálgattuk egymást - mint pl. kőleves, kukoricalepény, hamubasült pogácsa, szóló szőlő, csengő barack, mosolygó alma, egyszeri-kétszeri fánk.
A nap mesedramatizálással, és bábkészítéssel,bábozással zárult.

Kapcsolat: Pap-Gömöry Erika - erikagomory11[kuckuc]yahoo.com, 30/7577622


Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és AMI
6065 Lakitelek, Kiss J. u. 1.

2017. 09. 29.

Iskolánkban a jeles nap kapcsán már hagyomány, hogy a felsőbb évfolyamosok elmondják kedvenc meséjüket az alsóbb éveseknek. Így ebben az évben az 5. évfolyamosok az 1. évfolyamosoknak, a 6. évfolyamosok a 2. évfolyamosoknak mesélnek az iskolai könyvtárban mesét.

Kapcsolat: Olajos Éva könyvtáros - jelesnapok[kuckuc]gmail.com


BÉKÉS MEGYE


plakat gyomaendrod 2017Határ Győző Városi Könyvtár
5500 Gyomaendrőd, Fő út 230.

2017. 09. 30. 10 óra

A lóvá tett róka. Seprűbáb színházi előadás.

 

 

 

 

 

Kapcsolat: Dinyáné Bánfi Ibolya, varosi.konyvtar[kuckuc]gyomaendrod.hu


plakat bekescsaba 2017Közös Pont Teaház
5600 Békéscsaba, Kossuth tér 8. - Szü-Net Internet Kávézó

2017. 10. 02. 18.00

Magyar Népmese Napja

Tervezett program:
- Benedek Elek munkássága
- A magyar mesemondás hagyományai
- Néhány mese ismertetése
- Beszélgetés arról, mit ad a mese a ma emberének

 

 

Kapcsolat: Kovács Mihály kovacsmisibcs[kuckuc]gmail.com


Községi Könyvtár és Települési Könyvtárpártolók Egyesülete, Okány
5534 Okány, Kossuth u. 4.

2017. 09. 29. és 10. 06.

Az okányi Községi Könyvtár és az okányi Települési Könyvtárpártolók Egyesülete 13. alkalommal rendezte meg Okányban A Népmese Napját és hirdette meg a Népmese Rajzpályázatot iskolásoknak 2017. szeptember 29-én.
A helyi óvodások október 6-án a Népmese Napja rendezvényünk keretében a Kacor király c. mesejelenetet mutatják be a Könyvtárban.

Kapcsolat: Veres István könyvtáros, okanyikonyvtar[kuckuc]gmail.com Tel: 06-66-578-530


Városi Művelődési Központ és Könyvtár
5830 Battonya, Fő u. 72/a.

2017. 09. 29. és 2017. 10. 03.

Játékfelhívás!
Óriási mesekincset hagyott ránk a múlt. A társadalmi változások révén a népmesék hagyományos útja – mellyel a hallgatóhoz juthatott – egyre szűkebb lett, azzal fenyegetve, hogy elvész. Nem a mesék halványodtak, hanem a valódi találkozások. A változásokra válaszul nagyjaink, a mese jelentőségét és a helyzet súlyosságát mérlegelve, az átörökítés új formáit keresték. Benedek Elek jókora csokrot gyűjtött össze és hagyott ránk ebből a sok színben pompázó világból. A jó 100 esztendő elmúltával is csorbítatlanok érdemei. Ő a népmeséből született gyermekmese igazi megteremtője, és az első színpadi mesemondónk is. Ennek elismeréseképpen a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére, az Ő tiszteletére ünnepeljük születése napján a meséinket, mesemondóinkat és mesegyűjtőinket.
E kezdeményezéshez csatlakozik könyvtárunk és több éves hagyományunkhoz hűen ebben az esztendőben, kiegészítve azzal az idei programot, hogy az Országos Könyvtári Napok szlogenje: „Tiszta forrásból” . Így az idén a feladatokhoz olyan meséket ajánlunk, amelyik a vízzel kapcsolatos. (Mellékelünk is néhány mesét, de önállóan is szabad vízzel kapcsolatos meséket keresni, feldolgozni.)

AZ ALÁBBI FELHÍVÁST TESSZÜK A MESE ÉS BENEDEK ELEK TISZTELETÉRE:
1. Bábkészítés (ujj, kesztyű, sík, fakanál, stb.) kedvenc népmesékből - osztályonként vagy csapatonként egy-egy mesét feldolgozva.
Leadási határidő: 2017. szeptember 29.
A bábok értékelése és kiállítás megnyitója: 2017. október 3 (kedd), 15 óra.
2. Amely osztály kedvet érez hozzá, az elkészített bábokkal el is játszhatja a választott mesét.
Jelentkezési határidő a bábozásra: 2017. szeptember 29.
A bábelőadások időpontja: 2017. október 3. (kedd) 15:30 óra.
3. Választott mesék feldolgozási lehetőségei: képregény, papírszínház, gyurmafigurák, makett
Leadási határidő: 2017. szeptember 29.
Értékelés: 2017. október 03. ( kedd) 15:30
4. Szeptember 29-én MESÉS NAPOT tartunk, melyben minden egész órában várjuk az érdeklődőket egy-egy mese meghallgatására 10 és 16 óra között.
Ha egy mód van rá, kérjük, előre jelentkezzenek be a mesehallgatásra.
A leadott pályaműveket korcsoportonként értékeljük.

Kapcsolat: Palkó Márta, battonyakonyvtar[kuckuc]vipmail.hu Tel: 456-090


BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE


II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
3530 Miskolc, Görgey A. u. 11.

2017. 09. 28. 14.00

A népmese napja a Mesebirodalomban. A mese szárnyán - Benedek Elekre emlékezve. Papírszínházas délután alsó tagozatosoknak.
(A programon a résztvevők Benedek Elek mesekincsének papírszínházas változatával ismerkedhetnek meg élőszavas mesélés formájában.)

Kapcsolat: Miklós Katalin mkatalin[kuckuc]rfmlib.hu 0646/503-126


Abaújszántói Óvoda és Egységes Óvoda - Bölcsőde Boldogkőváraljai Tagintézménye
3885 Boldogkőváralja Kossuth u.39.

2017. 09. 29. 9 óra és 16 óra között

Mese-csoda

A mese csodáját szeretnénk megéreztetni az óvodásainkkal és családtagjaikkal is, ezért a nap folyamán a mesélés különböző formáit szeretnénk kipróbáltatni, megmutatni gyerekeknek és felnőtteknek.
Délelőtt: Kedvenc mesehősöm - rajzkiállítás, Anya mesél, Füstöcske a kis sárkány - óvónők bábelőadása.
Délután: Anya mesél, Mese másként foglalkozás - felnőtteknek

Kapcsolat: Iski Józsefné, 06-20-5954924; bvarovi.028[kuckuc]freemail.hu


Edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely
3780 Edelény, István király útja 49.

2017. 09. 29. (péntek) 10 óra 30 perc

Csernik Szende székely lábbábos előadása.

Kapcsolat: Mónusné Somogyi Krisztina, 0648 / 525 - 080


Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Ádám Jenő Tagiskola
3700 Kazincbarcika, Mikszáth K. u. 2.

2017. 09. 29. 14.00

Vendégség Meseországban - vetélkedő

A vetélkedő előtt levelet kapnak a gyerekek Meseország lakóitól, amelyben vendégségbe hívják őket. A 4.b osztály tanulói előzetesen 6 fős csapatokat alkotnak. A csapatok nevei: Tündérország, Bergengócia, Óperencia, Manóország. Előzetes feladatként illusztrációt kell készíteniük olvasott mesékhez kapcsolódva. A verseny állomásai: ügyességi verseny, apróhirdetések, édességkóstolás, lottójáték, magok szétválogatása. A játékos délutánt az értékelés után teadélután zárja.
A vetélkedő megálmodója, lebonyolítója: Fodorné Zagyva Judit

Kapcsolat: Haraszti Istvánné - erzso0710[kuckuc]freemail.hu 06/20-256-1269


CSONGRÁD MEGYE


Csanyteleki Napközi Otthonos Óvoda
6647 Csanytelek, Kossuth út 12.

2017. 09. 29.

"Az üveghegyen innen"

Tevékenységek:

  • A kóró és a kismadár c. mese megtekintése az óvó nénik előadásában /interaktív/
  • A három kismalac c. mese a nagycsoportosok dramatizálásával
  • Jelmezes mesehősök felvonulása
  • Mesetarisznyák átadása a csoportoknak /meglepetések/
  • Asztalt rajzverseny az udvaron
  • Mese kvízek, mesés fejtörők csoportonként

Kapcsolat: Kátai Benedek Istvánné óvodapedagógus - viola.erika[kuckuc]citromail.hu 30-558-2887


Szegedi Jerney János Általános Iskola könyvtára
6791, Szeged, Jerney utca 21.

2017. 09. 29.

A népmese napja a Jerneyben

Az alsós évfolyamok osztályai népmesefoglalkozásokon vesznek részt a könyvtárban.

Kapcsolat:  Kőrösné Kósa Gyöngyvér könyvtáros, tankönyvfelelős - gyongyver.kosa[kuckuc]jerney-szeged.sulinet.hu


SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolája, Napközi Otthonos Óvodája könyvtára
6725 Szeged, Boldogasszony sgt. 8.

2017. 09. 27. 8-16 óráig

Játsszunk mesét! A hét elejétől kamarakiállítás első osztályosaink meseillusztrációiból. Szeptember 27-én a nap folyamán délelőtt az óraközi szünetekben a Magyar népmesék sorozatból filmvetítés, népmesetotó, délután 14.30-tól mesedélután: A só - mesedramatizálás az ötödikesek előadásában, papírszínház, bábelőadás.

Kapcsolat: Csüllögné Bogyó Katalin, csbk[kuckuc]jgypk.szte.hu +36-62-546-242


Tisza-parti Általános Iskola
6726 Szeged, Maróczy Géza tér 2.

2017. 09. 27.

Már hagyományos közösségi esemény lett a Tisza - partis népmese napja. Idén szeptember 27- én jövünk össze a könyvtárban, hogy meghallgassuk az erre az alkalomra íródott legkiválóbb meséket. A rajzolásban tehetséges diákjaink meseillusztrációiból kiállítást szervezünk. Az alkalmat közös népdalénekléssel fejezzük be.

Kapcsolat:  Gazsóné Sári Mária, m.sari[kuckuc]freemail.hu


FEJÉR MEGYE


Atilla Király Gimnázium Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Sárvíz Alapfokú Művészeti Iskolája
8127 Aba, Béke tér 1.

2017. 09. 25-29.

CSAK TISZTA FORRÁSBÓL...

Ezen a héten valamennyi művészeti csoportunkban sor kerül mesemondásra órai keretben. Az érintett órák: szín és drámajáték, néptánc, kamarazene, vizuális alapismeretek tantárgyak órái. A kisebbeknél a művészeti tárgy tanára mond majd mesét, a nagyobbaknál pedig már a diákok is megidézik azt a régi szép tevékenységet, hogy tűz (vagy legalább gyertyaláng) körül ülve hallgatják a történetet. A történetet sárkányról, királyfiról, jóról és rosszról. Ősi magyar népmeséinket arról, hogy a próbák hogyan jönnek el az ember életébe, hogyan lehet őket kiállni, és hogyan lehet mégis teljességgel diadalt aratni, és saját életünk királynőjévé/ királyává válni.

Kapcsolat: F. Korcz Judit, korczjudit[kuckuc]gmail.com


BEMKK Nagy Károly Városi Könyvtár
2060 Bicske Kisfaludy u. 29.

2017. 09. 25-30.

Népmese Hete: szeptember 25-30. Naponta 8, 10, 14 órakor óvodai és iskolai csoportoknak mesekuckó, óriás társasjáték és papírszínházi foglalkozások lesznek. Előzetes jelentkezés, időpont egyeztetése szükséges.
Mesepercek egy csésze teával: szeptember 25-29. Naponta 17 órakor és 30-án 10 órakor várjuk a mesekedvelőket

Kapcsolat: Endrédiné Szabó Erika, erika.szabo[kuckuc]nkvk.hu 06/22-565-115


Iváncsai Könyvtár és Művelődési Központ/Könyvtár
2454 Iváncsa, Fő u. 61.

2017. 09. 29.

A könyvtár és az iskola szervezésében e nap ismét meseolvasással telik. Délelőtt az általános iskolában, majd délután az óvodában olvasnak mesét a 4. osztályos gyerekek kicsiknek, nagyoknak, felnőtteknek. Az elhangzott mesékből rajzpályázatot hirdetünk.

Kapcsolat:  Rónyainé Mayer Piroska 06-20-476-01-27, ikkonyvtar[kuckuc]gmail.com


Játszótárs Játékkészítő Műhely
Táncház
8000 Székesfehérvár, Malom u. 6.

2017. 09. 30. 17 óra

A papucsszaggató királykisasszonyok - Mesemondás, játékos feladatok kicsiknek és nagyoknak.

Kapcsolat: Gonda Emma, 302046454, emmagonda[kuckuc]@gmail.com


Könyvtári Információs és Közösségi Hely
8043 Iszkaszentgyörgy, Rákóczi u. 2.

2017. 10. 03. 13:00

Ősz a mesék világában

A hűvösebb nappalok bevonzzák a meleg szobába a meséket kedvelő kicsiket és nagyokat, erre gondolva hirdetjük meg programunkat.

Kapcsolat: Kadlecsik Gabriella, szabo.gabi79[kuckuc]gmail.com, 0620/3936783


Könyvtári, Információs és Közösségi Hely, Mány
2065 Mány, Mester sor 2.

2017. 09. 30. 10 óra

A székely menyecske meg az ördög – népmese bábokkal; Előadja: Fabók Mariann színművész

„Élt egyszer, valamikor erősen rég egy székely menyecske. De az a világon mindent a visszájára cselekedett. Makacs dacosságával még az ördögnek is igen meggyűlt a baja. S tán még ma sem szabadult volna az asszonynép fogságából, ha meg nem menti egy huszár… Mesénk fonalát ördög- szállta királykisasszonyok, ördögtől kapott ördögűző képesség, igaz mátkaság, lakodalom s haj, még mik nem ékesítik! S hogy miként kacsint vissza történetünkbe vad menyecskénk, azt megláthassák, csak kerekítsék szemüket, s élesítsék pupillanyílásukat!”

Kapcsolat: Véssey Vera, konyvtar[kuckuc]manynet.hu 06/20-455-1276


GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE


Győri Móricz Zsigmond Általános Iskola
9011 Győr, Vajda János utca 25.

2017. 10. 03. 15 óra

Ebben az esztendőben is megrendezésre kerül Győrszentivánon a mese ünnep, a magyar népmese napja, október 3-án 15 órai kezdettel. Várjuk az iskolások, óvodások jelentkezését!

Programjaink:
- Meseillusztrációs verseny
- Makett-készítő verseny
- Meseíró verseny
- Mesélő verseny

A programokról részletesen az iskola honlapjáról tájékozódhat: http://www.moricz-gyor.sulinet.hu/79-palyazat-magyar-nepmese-napja-2017

Kapcsolat: Ihász Éva könyvtárostanár, nihc730[kuckuc]gmail.com, telefon: 518-383 mobil: 06/20-973-2810


HAJDÚ-BIHAR MEGYE


Hamarosan!


HEVES MEGYE


Feldebrő Könyvtár, Közösségi és Információs Hely
3352 Feldebrő, Kossuth u. 28.

2017. 09. 27-28.

2017. szeptember 27."Jó tett helyébe jót várj" címmel tartunk foglalkozást az alsó tagozatosoknak. Elmeséljük a "Kígyós Jancsi" c. mesét, kézműveskedünk, s a hagyományoknak megfelelően idén is népmesét teszünk a gyerekek "tarisznyájába".
10.45 órától: 1-2. osztálynak
11.30 órától: 3-4. osztálynak
2017. szeptember 28. csütörtök 10.30 órától "Szomorúságból vidámság" címmel foglalkozást tartunk az óvodásoknak. Elmeséljük "A szomorú királykisasszony" című mesét, bábozunk, s nekik is adunk útravalóul egy mesét.

Kapcsolat: Vadásziné Varga Éva könyvtáros, eva.vadaszine[kuckuc]gmail.com, tel: 36/480-020; 30/526-79-94


Hatvani Szent István Általános Iskola
3000 Hatvan, Bajcsy-Zs. út 8.

2017. 09. 27. 14 óra

A Népmese napja alkalmából mesevetélkedőt tartottunk az iskolai könyvtárunkban a 3. és 4. osztályos tanulók részére. Hat 4 fős csapat versenyzett.
Feladatok között szerepelt Benedek Elek életéről információgyűjtés a lexikonokból, a nagy meseíró „Az ezüstló” című meséjének elolvasása és a meséből feltett kérdésekre való válaszadás, valamint Benedek Elek mesecímek kitalálása.

Kapcsolat: Máté Györgyné könyvtárostanár, erzsi58[kuckuc]freemail.hu, 06-20-5651313


plakat bukkszenterzsebet 2017Községi Könyvtár
3257 Bükkszenterzsébet, Szabadság út 133.

2017. 09. 25. 17 óra

MESE, MESE, MESKETE

A program első részében beszélgetünk a Népmese Napjáról, Benedek Elekről, és arról, miért is szeretjük a meséket. Ezek után meghallgatunk egy kedves mesét, végül pedig kézműves foglalkozás keretében megpróbáljuk életre kelteni az egyik meseszereplőt.

 

 

Kapcsolat: Nagy Anita, csibe1008[kuckuc]gmail.com 06-36-367-094


Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda, AMI
3300 Eger, Deák Ferenc út. 45.

2017. 10. 02. 12.00-16.00

Az iskola Kossuth úti könyvtárában meseolvasás a társak előtt Benedek Elek meséiből. Prezentáció Elek apó életéből. A tapasztalatok, tanulói vélemények rögzítése az iskola honlapján. Az aktív résztvevők jutalmazása könyvjelzővel. A résztvevők köre: 3-6. évfolyam

Kapcsolat: Csatóné Poczok Katalin, cspkat4[kuckuc]gmail.com


Szilvásvárad Könyvtár Információs és Közösségi Hely
3348 Szilvásvárad Egri út 8.

2017. 09. 20-21.

2017.09.20. KönyvtárMozi vetítés: Magyar népmesék
meséhez kapcsolódó kreatív foglalkozás, beszélgetés
2017.09.21. KönyvtárMozi vetítés. magyar népmesék
meséhez kapcsolódó kreatív foglalkozás, beszélgetés

Kapcsolat: Lovászné Filipcsényi Anita, szilvas.konyvtar[kuckuc]freemail.hu, +36706231997


Vachott Sándor Városi Könyvtár, Kiállítóhely és Muzeális Gyűjtemény Gyermekkönyvtára
3200 Gyöngyös, Fő tér 10.

2017. 10. 07. 9-12 óráig

Népmese Napja 2017. Rászedett ördög-mesék

Idén ismét egy új motívumot járunk körbe. A rászedett ördög-mesék a tréfás mesék sorába tartozik, a gyerekek szívesen olvassák, hallgatják. Pályázatot hirdettünk óvodásoknak és iskolásoknak ördögös mesék illusztrálására, illetve iskolásoknak ördög-maszk készítésére. Az alkotások jutalmazása és a kiállításuk megnyitása is erre a napra esik. Ezen kívül lesz sok-sok mese, színjáték, játék, teszt, barkácsolás.

Kapcsolat: Begovné Kasza Ágnes gyermekkönyvtár-vezető, begovagi[kuckuc]gmail.com


JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE


Bán Zsigmond Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Intézmény és Óvoda
5350 Tiszafüred, Fő út 2.

2017. 10. 06. 14 óra

– Gyere, meséljünk ! – az általános iskola 1. évfolyamos tanulóinak, népmese mondó, népmese felolvasó program

Kapcsolat: Pálfiné Asztalos Katalin, 06/20-418-6667


Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium
5430 Tiszaföldvár, Kossuth út 122.

2017. 09. 29.

Szerelem és pártalálás a magyar népmesék világában-előadás 9-12. évfolyamos diákoknak irodalomórán.
A világszép Nádszál kisasszony című mese közös értelmezése a tanulókkal.

Kapcsolat: Gondon Terézia, terkagondon[kuckuc]gmail.com


Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
5000 Szolnok, Tiszaparti sétány 4/a.

2017. 10. 02. 14 óra

Mesemondó verseny 1-2., 3-4.,5-6., 7-8. évfolyamosoknak. Nevezni 3-4 perces magyar népmesékkel lehet.

Kapcsolat: Lustyik Istvánné könyvtárostanár, 06/30-292-5396


Városi Könyvtár Újszász
5052 Újszász, Damjanich út 2.

2017. 10. 03. 14 óra

Mesélj nekem! Alsósok szabadon választható mesét mondanak.

Kapcsolat: Nemes Zsuzsanna, ujszaszkonyvtar[kuckuc]pr.hu, 56/368-056


Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
5000 Szolnok, Kossuth tér 2.

2017. 09. 30. 10:00; 10:45 és 15:00 órakor

Az állatok nyelvén tudó juhász - bábjáték a Minerva bábcsoport előadásában. A könyvtár hagyományos családi hétvégi programja a népmese napja alkalmából egy magyar népmese előadását tűzte ki célul. A gyermekkönyvtári helyszínen kívül ez alkalommal a Hild Viktor tagintézményben is bemutatjuk az előadást.

Kapcsolat: Balázs Ildikó (56/510-110/47 m.; gykv[kuckuc]vfmk.hu; ibalazs[kuckuc]vfmk.hu)


Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Hild Viktor Tagintézmény
5000 Szolnok, Karczag L. u. 2.

2017. 09. 30. 15:00

Az állatok nyelvén tudó juhász - bábelőadás

Kapcsolat: Gálné Weigert Éva - hild.gyermekkonyvtar[kuckuc]gmail.com


KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE


Helischer József Városi Könyvtár
2500 Esztergom, Bánomi út 8.

2017. 09. 29. 17 óra

A népmese napja alkalmából Luzsi Margó meseterapeuta, könyvtáros, a Mesélj nekem! könyvsorozat szerkesztője lesz a vendégünk, ő mesél majd a gyerekeknek, szülőknek könyvtárunkban.

Kapcsolat: Zimonyi Zsanett, tel.: (33) 401-739


Komáromi Tóparti Óvoda
2900 Komárom, Tópart ltp. 4.

2017. 09. 29. délelőtt

Mesenap az óvodában

Kapcsolat: Nagy Márta, topartiovi[kuckuc]komarom.hu


Petőfi Sándor Kulturális Szabadidőközpont és Könyvtár
Intézmény címe: 2931 Almásfüzitő, Petőfi tér 6.
Könyvtár címe: 2931 Almásfüzitő, Fekete István Park 1.

2017. 09. 26-28.

2017. 09. 26. (kedd) 10:00-11:00
Sün Balázs Óvoda Napsugár csoportja mesehallgatáson és kézműves foglalkozáson vesz részt a Könyvtárban. Mesél Ács Lajosné, a kézművesfoglalkozást vezeti Kovácsné Svelik Beáta könyvtáros. A mese címe: A hiú király

2017. 09. 27. (szerda) 10:00-11:00
Sün Balázs Óvoda Virág csoportja mesehallgatáson és kézműves foglalkozáson vesz részt a Könyvtárban. Mesét olvas, és a kézművesfoglalkozást vezeti Kovácsné Svelik Beáta könyvtáros. A mese címe: A királylányok cipői

2017. 09. 28. (csütörtök) 10:00-11:00
Sün Balázs Óvoda Katica csoportja mesehallgatáson és kézműves foglalkozáson vesz részt a Könyvtárban. Mesél Ács Lajosné, a kézművesfoglalkozást vezeti Kovácsné Svelik Beáta könyvtáros. A mese címe: Néma királylány

2017. 09. 28. (csütörtök) 14:00-15:30
Fekete István Általános Iskola kisiskolás csoportjai magyar népmesékkel kapcsolatos vetélkedőn vesznek részt a Könyvtárban. A könyvtáros és a diákok népmeséket olvasnak fel.

Kapcsolat: Bekéné Magyar Melinda 06-30-298-3070 melindabekene[kuckuc]gmail.com; Kovácsné Svelik Beáta 06-30-448-5836 konyvtar[kuckuc]almasfuzito.hu


Pinocchió Bábcsoport, Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár - Civilek Háza épületében
2536 Nyergesújfalu, Bartók Béla u. 1.

2017. 09. 23. 9-15 óra között

Nyergesi Bábos Találkozó: A Pinocchió Bábcsoport és bábos barátainak találkozója, ahol kiállítás is lesz a csoportot alapító, sajnos 3 éve elhunyt Sára Lászlóné bábjaiból, majd 6 bábelőadás következik, többnyire magyar népmese feldolgozások. Látható lesz - más mesék mellett - A három pösze, Mátyás király és az öregember, A három kismalac, A világszép kecskebéka, A kis Kolozs meg nagy Kolozs, és A kisgömböc című magyar népmesék. Végül Rutkai Bori Banda koncerttel zárul az esemény, egy nagy bábos-táncos mulatsággal.

Kapcsolat: Komeiner Ildikó, komeinerildiko[kuckuc]gmail.com, 06/70-510-7798


2017 09 05 A3 Magyar Nepmese Napja01Tatai Városkapu Közhasznú Zrt. – Magyary Zoltán Művelődési Központ
2890 Tata, Váralja u. 4.

2017. 10. 1. vasárnap, 9:30-14:00

Magyar Népmese Napja Tatán

A tatai művelődési házban megrendezésre kerülő programra 9:30-14:00 közt várjuk az érdeklődőket. A néphagyomány örökítése fontos számunkra, ezért a népi játszóház mellett tánctanítás is várja a gyerekeket és szüleiket. A Magyar Népmese Színház előadásában a Rózsavitéz c. kalotaszegi népmesét nézhetik meg 11:00 órától a színházteremben. A programra a belépés ingyenes.

Kapcsolat: Michl-Perczell Anita, perczell.anita[kuckuc]tataivaroskapu.hu; 0630/372-7296


NÓGRÁD MEGYE


Balassi Bálint Megyei Könyvtár
3100 Salgótarján, Kassai sor 2.

2017. 09. 28. - 2017. 09. 30.

Szeptember 28. 10:30
Az én mesém: népmese és életmese kapcsolata - Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi adjunktus előadása
Intézményünk szakmai napot szervez a népmese napjához kapcsolódóan könyvtárostanárok, pedagógusok, óvodapedagógusok, könyvtárosok részére. Az előadást követően "mesés" módszertani bemutató foglalkozás várja a jelenlévőket.

Szeptember 30. 10:00
Edit néni könyvespolca
Gyermekeknek szóló programunkon a résztvevő nebulók Benedek Elek meséket hallgatnak, közben meseillusztrációt készítenek.

Kapcsolat: Persikné Bakos Eszter, +36-20/226-1112


SOMOGY MEGYE


Barcsi Városi Könyvtár
7570 Barcs, Ifjúság utca 18.

2017. 09. 30.

"Nem félünk a farkastól - avagy a három kismalac"

A népmesét Komor László - GRIMASK SZÍNHÁZ- mondja el kis és nagy gyerekeknek, felnőtteknek

Kapcsolat: Sziács Lászlóné könyvtárigazgató, 82/565-320


Jálics Ernő Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
7530 Kadarkút, Fő utca 1.

2017. 09. 27-28-29.

2017. szeptember 27-28.
Mindkét nap kb egy órás délutáni vetélkedő 2-5. évfolyamos tanulók számára, előre megadott népmesékkel kapcsolatban

2017. szeptember 29. 14:00 óra
Mesemondó verseny
A verseny célja elsősorban a népmesék megőrzése, felelevenítése, de ebben a tanévben műmesékkel, kortárs szerzők meséivel is készülhetnek a tanulók.

Kapcsolat: Pandur Emese, jalicskonyvtar[kuckuc]gmail.com


Községi Könyvtár
8710 Balatonszentgyörgy, Csillagvár u. 2.

2017. 09. 29. - 17:00

Mesemondó verseny

A népmese napja alkalmából mesemondó versenyt rendezük rajzversennyel egybekötve, óvodás és alsó tagozatos gyerekek számára a Művelődési Házban, 2017 szeptember 29-én 17.00-kor.

Kapcsolat: Kányáné Futó Edit, könyvtáros - kfedit[kuckuc]gmail.com +36-30/399-1194


LáriFári Alapítvány
7400 Kaposvár, Noszlopy G. u. 12.

2017. 10. 07.

LáriFári Meseösvény

A meseösvényen kisiskolás gyerekek csapatai látogatják meg a Kaposvár belvárosában felállított meseállomásainkat. A programon résztvevő gyerekek előzetesen megkapják elolvasásra, meghallgatásra a szervezők által kiválasztott népmeséket. A meseállomásokon a kiválasztott népmesékkel kapcsolatos játékok, kézműves programok várják őket. Az élmény és játék alapú népmesékre épülő program célja, hogy közelebb hozza a gyerekeket a népmesékhez, valamint a csapathoz tartozáson keresztül lehetőséget adjon arra, hogy egymást jobban megismerhessék.

A tavalyi meseösvényhez képest egy új kalandra csábítjuk a gyerekeket: a háttérprogramként szolgáló kézműves játszóházban elképzelhetik és megalkothatják a jövő mesehőseit, valamint a hőst segítő szereplőket, eszközöket ( "a mese 2117-ben"). Bízunk benne, hogy a meseösvény sok élménnyel és tanulsággal gazdagítja majd a résztvevő gyerekek életét.

Kapcsolat: Paskáné dr. Hosszú Adrienn, hosszu.adrienn[kuckuc]gmail.com


Lurkó Kuckó Óvoda
8854 Őrtilos, Rákóczi u.31.

2017. 09.

Az óvodában mesefeldolgozás: Dr Eperjessy Ernő "Az égig érő almafa" őrtilosi mesék gyűjteményből a Lyukas dió mese - mesehallgatás,
- mese eljátszása,
- élmény feldolgozása,
- kézműves foglalkozás,
- óriás készítése ( textilek, ágak, fonalak,)

Délután 17 órától az őrtilosi Szelence-Porta Tájházban- "A mese a mindenség kulcsa. A lélek ajtaján kopogtat" (Jung) címmel családi mesélések, tea és pogácsa mellett a "tiszta-szobában"

Kapcsolat: Tóthné Iváncsics Gyöngyi óvodavezető és a 3 Szelence Hagyományőrző Egyesület elnöke, lurkokuckooovoda[kuckuc]gmail.com


SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE


Dr. Erdész Sándor Könyvtár
4324 Kállósemjén, Kossuth út 98.

2017.09.27. és 2017.09.28.

2017.09.27-én 10 óra 30 perckor kezdődik a Pál Gyula közösségi Házban egy bábelőadás a helyi „Ficánka” Óvoda nagycsoportosai számára.
Az előadás A béka , a kolbász és az egér című magyar népmese feldolgozása, amelyet a helyi „Törpicur” Gyerekház anyukái báboznak el. Ezután a Magyar népmesék sorozatból láthatnak a gyerekek 1-2 mesét. Emellett a könyvtárban könyveket ajánlunk nekik, és kapnak egy színezőt is.

2017. 09. 28-án 14 órától népmese vetélkedőt tartunk a 3-4 évfolyamos diákoknak.
A vetélkedőre már mindkét osztály teljes létszámmal bejelentkezett 11 csapattal. Két népmese elolvasásával lehet felkészülni a „hétpróbára”. A zsűribe nyugdíjas pedagógusokat hívunk meg. A könyvtár dolgozói saját készítésű könyvjelzővel kedveskednek a gyerekeknek. A játékos vetélkedő zárásaként egy kis rágcsálnivalóval vendégeljük meg őket.

Kapcsolat: Blazsán Péterné, blazsanpeterne[kuckuc]freemail.hu, tel: 06/70-420-9186


Képes Géza Általános Iskola
4700 Mátészalka, Szokolay Örs u. 2-4.

2017. 09. 29. 8:00-16:00

Iskolai könyvtárunkban a népmese napján szeretettel várjuk alsó tagozatos tanulóinkat egész nap meseolvasásra és mesehallgatásra. :)

Kapcsolat: Konczné Jeszenszki Éva könyvtárostanár, koncznejeva[kuckuc]citromail.hu 06/30-976-1896


Képes Géza Városi Könyvtár
4700 Mátészalka, Bajcsy-Zs. u. 22.

2017. 09. 29.

Meséről mesére

Egész napos meseolvasás nyitástól zárásig (9 órától fél hatig) az általános iskolák alsó tagozatos diákjainak bevonásával. Osztályonként 4-5 diák olvashatja fel kedvenc meséjét. A meseolvasók neve felkerül Elek apó mesefájára, ami egész évben megtekinthető gyermekkönyvtárunkban.

Kapcsolat: Horváthné Lukács Mária, hlm1966[kuckuc]gmail.com


Közművelődési és Iskolai Könyvtár
4232 Geszteréd, Kossuth u. 78.

2017. 09. 29. 9:00 - 12:00

Alsó tagozatos diákoknak mesélnek a könyvtári felnőtt Irodalmi és Kézműves Klub tagjai. Közben baba kiállítás látható egyik klubtagunk gyűjteményéből. Meglepetés ajándék a gyerekeknek: kézzel készített öreganyó mesefigura és similabda.

Kapcsolat: Hajdu Istvánné Éva, geszteredkonyv[kuckuc]gmail.com, 06 42 268-401


plakat nyiregyhaza 2017Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2.

2017. 09. 29. 9:00 - 18:00 óra

A Népmese Napja - Egész napos meseolvasás és mesehallgatás a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.

Megnyitó
Vendégek:
- Kassovitz László meseíró, népi rímfaragó
- Görömbő Kompánia

Kísérő rendezvények:
- Nyíregyháza Mesekönyve - meseíró pályázat eredményhirdetése
- könyvbemutató
- Babakiállítás Bede Júlia Lilla gyűjtéséből
- Népi Játszótér a könyvtár előtti téren.

Kapcsolat: Dr. Bihari Albertné, biharinejoli[kuckuc]gmail.com 06/42-598-888


MSZC Déri Miksa Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
4700 Mátészalka, Baross L. u. 9-11.

2017. 09. 22. - 2017.09.25.

"Meseterápia"

A szakgimnázium néhány osztályában/csoportjában ebben az időpontban, magyar nyelv és irodalom órákon "Boldizsár Ildikó: Bukott mesehősök" című írása alapján, szövegértési feladatok segítségével elmélkedünk a mesék világáról és tanulságairól, a meseolvasás fontosságáról. A szakközépiskolások anyanyelv és kommunikáció órákon, egy-egy, a diákok által kiválasztott mesét olvasnak és dolgoznak föl, hozzá illusztrációkat készítenek, melyeket az aulában állítunk ki. A legügyesebb munkákat díjazzuk.
A könyvtárban mesekönyv kiállítást szervezünk a diákok által összegyűjtött kötetekből, és népmese fieszta keretében, a szünetekben mesefilmeket nézhetnek meg az iskola videoláncán keresztül, a könyvtárban pedig diafilmvetítés klasszikusokkal.

Kapcsolat: Kirvai Mónika könyvtárostanár, kirvaimoni[kuckuc]gmail.com


TOLNA MEGYE


Koppányszántó Könyvtár, Információs és Közösségi Hely
7094 Koppányszántó, Fő u. 167.

2017. 09. 30. 10 óra

Élmény adó magyar népmesék!
Boglári Tamás bábművész vezeti be falunk gyermekeit a népmese világába bábjátékával.

2017. 10. 11. 17 óra

Hallgassunk együtt mesét!
Fábián Éva népmese mondó mesél a koppányszántói gyerekeknek és felnőtteknek.

Kapcsolat: Orsós Györgyné, koppanyszantokonyvtar[kuckuc]gmail.com; 0630-464-1773


Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár Kincskereső Gyermekkönyvtár
7030 Paks, Dózsa Gy. út 20.

2017. 09. 26-30.
A gyermekkönyvtár látogatóit egy-egy mesetekerccsel ajándékozzuk meg.

2017. 09. 27. - 10, 11, 12 óra
Mesébe zárt élmény - Hajós Erika mesefoglalkozása általános iskolásoknak

2017. 09. 27. - 16:30
Kakaó parti óvodásoknak
Az égig érő paszuly c. népmese meghallgatása és az elmaradhatatlan kakaózás után sárkányt készítünk.

2017. 10. 02. - 9 óra
XXI. Regélő Népmesemondó verseny

2017. 10. 06. - 10 és 11 óra
Tekergő meseösvény - Gregus László mesemondó előadása óvodásoknak

Kapcsolat: Bodor Éva, kincskereso[kuckuc]paks.hu


Tinódi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény
7200 Dombóvár Hunyadi tér 25.

2017. 09. 29. 9.50, 14.00 és 2017. 09. 30. 10 óra

2017. szeptember 29. 9.50, 14.00: Interaktív mesevetélkedő.
A résztvevő gyerekek nem a klasszikus mesék területén szerzett tudásukat mérhetik össze, miközben megannyi közkedvelt figurával és ismerősen csengő mesés dallammal találkoznak.
Kapcsolat: Nagyné Ujhelyi Mónika, 06-20/5599747, dombkonyvtar[kuckuc]gmail.com

2017. szeptember 30. 10 óra: A Hétfejű tündér papírszínház mese
Kapcsolat: Nagy Zoltán, 06-20/5599747, dombkonyvtar[kuckuc]gmail.com


Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár
7100 Szekszárd, Széchenyi u. 51, Augusz u. 9.

2017. 09. 29. 14 óra

A Zombai Székelyek Egyesületének mesemondói mesélnek a Benedek Elek-emlékfánál és a Gyermekkönyvtárban

Kapcsolat: Nemes Rita, rita.nemes[kuckuc]gmail.com; 74/312-309


VAS MEGYE


Berzsenyi Dániel Könyvtár
9700 Szombathely, Dr. Antall J. tér 1.

2017. szeptember 30-tól folyamatosan fogadunk csoportokat előre egyeztetett időpontok szerint

Hogyan mentették meg a vitézek a Napot meg a Holdat? - népmese foglakozás óvodásoknak és kisiskolásoknak
A gyermekkönyvtárunkba érkező csoportok meghallgatják a könyvtáros előadásában a Hogyan mentették meg a vitézek a Napot meg a Holdat? című népmesét. A gyerekek elkészítik a mesében szereplő napocskát, amit természetesen a foglalkozást követően magukkal is vihetnek.

Kapcsolat: Komondi Gabriella, gykvt[kuckuc]bdmk.hu, 94/513-544


Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola
9794 Felsőcsatár, Petőfi Sándor utca 29.

2017. 09. 29.

Óra 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály felső tagozat
1. Meseország
nagykövetei,
meseolvasás

Mese címe: A tök és a csikó
Mesélők: Moór Mirtill 7. oszt.

Követő program: mese-
illusztráció
készítése.
Határidő: 
okt. 6.

Meseország
nagykövetei,
meseolvasás

Mese címe: A kicsi dió
Mesélő:Kiss Eliza 7. oszt.

Követő program: mese-
illusztráció
készítése.
Határidő:okt. 6.

2. Felelős: Huszárné
Szabó Tímea,
Fekete Gabriella
Felelős: Huszárné
Szabó Tímea,
Skultétiné Stubits Zsuzsanna
Meseország
nagykövetei,
meseolvasás

Mese címe: A talléros
kalap
Mesélő: Vörös Dévid 8.o.

Követő program: mese-
illusztráció
készítése.
Határidő:okt. 6.

Meseország
nagykövetei,
meseolvasás
Mese címe: A rátóti
csikótojás
Mesélő: Nagy Viktória
7.o.

Követő program:mese-
illusztráció készítése.
Határidő:okt. 6.

3. Felelős:
Huszárné Szabó
Tímea,
Taschlerné Török
Eszter
Felelős:
Huszárné Szabó
Tímea
Móriczné Pehm Anna
Meseország
nagykövetei a
felsőcsatári
óvodában
4. Rendhagyó
irodalom óra az 5.
osztályban. Téma:
Benedek Elek és a
magyar népmesék
5. Látogatás a
könyvtárban

Kapcsolat: Huszárné Szabó Tímea iskola[kuckuc]sulifcsatar.hu


Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár gyermekkönyvtára
9500 Celldömölk, Dr. Géfin Lajos tér 1.

2017. 09. 30. 10.00-12.00

Pirosmalac meséjével ismerkedünk meg, majd a mese után elkészítjük Pirosmalac bábfiguráját. Alkotás után kikapcsolódunk a Világgá megyek c. magyar népmese-társasjátékkal. A győzelem mindenkié, mert hamuban sült pogácsával nekiindulhatunk a vélhetően jókedvű szombat délutánnak.
A kedvenc meséjét Emih-Virág Eszter gyermekkönyvtáros meséli, a hamuban sült pogácsát pedig úgy süti, ahogyan azt az ürményházi Nagyanyustól tanulta.
A részvétel ingyenes és mindenkit szeretettel várunk!

Kapcsolat: Emih-Virág Eszter, emih.eszter[kuckuc]gmail.com


Nemesbődi Gyöngyvirág Óvoda
9749 Nemesbőd Kossuth Lajos u. 35.

2017. szeptember 29. péntek

A kisgyermekek egész héten át behozhatják az óvodába kedvenc népmese könyvüket. Ezekből az óvoda előterében kis kiállítást rendezünk.
Naponta mondunk magyar népmeséket, és szeptember 29-én mindkét csoportunk előad egy-egy népmesét, a gyerekek közreműködésével.

Kapcsolat: Tarrné Szilárd Erzsébet, ovoda.nemesbod[kuckuc]gmail.com


Vasi Skanzen
9700 Szombathely, Árpád út 30.

2017. 10. 04-05.

"LÓ, hogy itt vagy!" címmel rendezzük meg idén az Állatok világnapját és a Népmese Napját. A korábbi években szokásos módon egyszerre több helyszínen várjuk tematikus foglalkozásokkal a gyermekcsoportokat - ovisokat és iskolásokat - a Vasi Skanzenbe. Idén tizenöt helyen lesznek foglalkozások, közöttük a szokásos két állomás - több éve - a Népmese Napjához kapcsolódik: az egyik parasztház szobájában népmeséket olvasunk-mondunk, s ezt találós kérdésekkel színesítjük; a másik helyszínen pedig diafilm vetítést kínálunk. Az állatmesékben idén kiemelten a lovak szerepelnek.

Kapcsolat: dr. Horváth Sándor néprajzkutató, intézményvezető - horvath.sandor.narda[kuckuc]gmail.com


VESZPRÉM MEGYE


LEADER Hagyományőrző Kultúrközpont
8220 Balatonalmádi-Vörösberény Ady E. u. 2.-6.

2017. 10. 9. 18.30 óra

Mese felnőtteknek- Ülj közénk a körbe, Elek apó!

Közel egy éve alakult meg Balatonalmádiban a Parapács Balatoni Mesekör, 8 felnőtt taggal. Havonta egy estét töltünk el közös mesemondással/mesehallgatással. Következő, a Népmese Napjához időben legközelebb eső összejövetelünket e nap jegyében tartjuk. Alakját felidézve, magunk közé ültetjük a körbe Benedek Eleket és természetesen mesélünk.

Kapcsolat: Molnár Enikő, enikomolnar525[kuckuc]gmail.com


Monostorapáti Község Önkormányzata
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123.

Mese felnőtteknek- Ülj közénk a körbe, Elek apó!

2017. szeptember 28-án 10 órától tartjuk a programunkat. Megemlékezünk Benedek Elek születésnapjáról, majd közös meseolvasás a gyerekekkel. kb. 60 fő vesz részt.

Kapcsolat: Stiglicz Rita művelődési ház vezető, 06304690263


Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár
8220 Balatonalmádi, Városház tér 4.

2017. 09. 30. 14 óra

Rendező: Cimbora klub Balatonalmádi
Mese kalandtúra Az érdeklődő gyerekek mesemenetlevéllel járhatják végig a feladatokkal színesített „mese állomásokat". A játék végén, ha ügyesek voltak, legyőzhetik a sárkányt.

Kapcsolat: Perus Zsuzsa, magtar8220[kuckuc]gmail.com


Pápai Jókai Kör Egyesület
8500 Pápa, Főtér 2.
Esemény helye: Pápa város főtere

2017. 09. 29-én 17.00-19.00 óráig

Egyesületünk a nagy mesemondó Jókai Mór nevét viseli, és ebből az alkalomból is csatlakoztunk a magyar népmese napjához, amelyet a második alkalommal rendezünk meg.
A mesepiacunk kínálata bőséges:
Lesz itt meseterasz-közös meséléssel, MESETOTÓ, "Hamupipőke keresi segítő társait" Lencse és babválogató verseny, "Mese sütik keresik gazdájukat" - mese idézeteket lehet megfejteni, SZÓ és KÉP színpad előadásában: A székely asszony c. mese látható, "Ma mindenki lehet királyfi és királylány"-ha betér a "mesék játszóházába", "Jancsi és Juliska megtalálhatja, a gonosz boszorkány házát", ahol még a kerítés is mézeskalácsból van, gyertek ti is keressétek meg!, "Hozz egy plüss játékot, vigyél egyet" csere lehetőségre lesz alkalom!

Kapcsolat: Török Judit, Tel.: 06/30 223 9605


Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola
8200 Veszprém, Halle u.10.

2017. 10. 02.

Előzetes feladatuk a gyerekeknek:
Milyennek gondoltok egy varázserdőt? Milyen mesealakok lakhatnak benne? Milyen kedvenc mesealakokkal népesítenék be?
Bármilyen technika - bábok, makett, rajz...
A gyerekek a Kívánsággyöngy mesét tekintik meg ezen a napon, amit a tanító nénik mutatnak be.

Kapcsolat: Gerölyné Joó Katalin, geroly26[kuckuc]gmail.com


plakat tapolca 2017Wass Albert Könyvtár és Múzeum Gyermekrészlege
8300 Tapolca, Batsányi u. 1., 2. em.

2017. 09. 25-29. között

"Népmese Hete"

Ezeken a napokon 9-től 16 óráig szeretettel várunk mindenkit - gyermeket és felnőttet -, aki maga is szívesen mondana vagy hallgatna mesét.

A mesemondók előzetes jelentkezését személyesen vagy telefonon várjuk!

 

 

Kapcsolat: Vasáros Ferencné, 87/510-788


ZALA MEGYE


Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár
8900 Zalaegerszeg, Deák Ferenc tér 6.

2017. 09. 27. 8.15.

Szélike királykisasszony. A játékos foglalkozás során a gyerekek megismerhetik a népmesei szereplőket, népmesei elemeket, és interaktív feladatokkal kerülhtnek közelebb a népmesei örökséghez.

Kapcsolat: Tóth Renáta, tothrenataster[kuckuc]gmail.com


Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Apáczai Csere János Tagkönyvtár
8900 Zalaegerszeg, Apáczai Csere János tér 5.

2017. 09. 27. (szerda) 8:15 és 9:15 óra; 2017. 09.27. (szerda) 10:15. és 11:15 óra; 2017. 09.28. (csütörtök) 14:00 óra

Mesetarisznya címmel foglalkozás tartása 1. osztályosok számára
Mesetarisznya címmel foglalkozás tartása óvodások számára

Mesevetélkedő az Izsák Iskola 3-4 osztályos tanulóinak.

A foglalkozásokon részt vevő gyerekeknek kis ajándékkal is kedveskedünk.

Kapcsolat: Jasztrab Istvánné, jasztrabne.erika[kuckuc]gmail.com


Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár József Attila Városi Tagkönyvtár
8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi u. 21.

2017. 09. 29. 9.00 órától

BENEDEK ELEK MESÉI címmel felolvasó nap

Kapcsolat: Kereki Judit, jucus[kuckuc]alpha.dfmk.hu


Művelődési Ház és Könyvtár
8314 Vonyarcvashegy, Fő utca 64.

2017. 09. 29. 9.00

Égig érő fa c. népmese a Márkus Színház előadásában alsó tagozatosoknak és nagycsoportos óvodásoknak

Kapcsolat: Csudai Zoltánné, csuda.agi[kuckuc]gmail.com, 06-30-912-2751


HATÁRON TÚLI INTÉZMÉNYEK


10-es Számú Általános Iskola
Szatmárnémeti, Ana Ipatescu utca , 8. szám, Románia, 440020

2017. 09. 29.

Iskolánk elemi tagozatos diákjai kedvenc népmesehősüknek öltözve érkeznek az iskolába. Korosztályuknak megfelelően különböző tevékenységekben vesznek részt: a nagyobbak mesét olvasnak a kisebbeknek, megismerkednek a népmesék jellemző vonásaival, rejtvényeket fejtenek, szólásokat, közmondásokat gyűjtenek, drámajátékokat és népi játékokat játszanak, népdalokat énekelnek.
A nap zárómozzanata a mesehősök felvonulása az iskolaudvaron, ahol hét próbát kell kiállniuk. A próbatételek teljesítésének jutalmául emléklapot és hamuban sült pogácsát kapnak.

Kapcsolat: Mihály Adél, adelmihaly[kuckuc]yahoo.com, 0040761676810


15-ös Általános Gimnázium
Mihai Viteazul utca 100, 500187, Brassó

2017. 09. 22. 9-13 óra

A tevékenységen előkészítős, elsős, másodikos , harmadikos és negyedikes tanulók vesznek részt.
Mesemondás:Kisgömböc, Szegény ember a vásárban
-dramatizálás, szerepjáték
Levélbe zárt mese-őszi levél kivágás, színezés, kedvenc mese megnevezése, levélfűzér, koszorú készítése
Mesefűzér-kedvenc mese illusztrálása és összefűzése a társak munkájával
Óriásmese-mesefűzér elmesélése több előadó közreműködésével

Kapcsolat: Szász Edit - szaszedit2007[kuckuc]yahoo.com; Ferencz-Nagy Mária - ferencz.marika[kuckuc]yahoo.com; Bonczidai Lilla Mária - bonczilil[kuckuc]yahoo.com; Bükkösi Emőke, benoke03[kuckuc]yahoo.com; Sógor Enikő - eniko2006[kuckuc]citromail.hu


Áprily Lajos Főgimnázium
După Ziduri utca 3. szám
500026-Brassó
Brassó megye, Románia

2017.09.21. - d.e. 9/11

Mesehallgatás - egy nagyobb diák vagy a tanító nénik mesét mondanak az alsó tagozatos kisdiákoknak.
A szegény ember vására
A meséhez találó népdal éneklése, valamint a meséhez kapcsolódó népi gyermekjáték tanítása, közös játék.
Én elmentem a vásárba fél pénzzel...
Magyar népmesék című sorozat: vetítés
A szegény ember kilenc tyúkja és kakasa

Kapcsolat: Bartha Izabella, izabella.bartha[kuckuc]yahoo.com +40/773925238


Arany János Elméleti Líceum, Nagyszalonta
Salonta str. 7. iunie 1944. nr. 2

2017. 09. 22., 09-12 óra között

A három dió (magyar népmese) feldolgozása különböző elménypedgógiai módszerekkel, mint: Nem az, aminek látszik!, Találd meg a helyes utat- szabályjáték, Diótőrés játék, rajzok készítése csoportmunkában.

Kapcsolat: Szallós Ildikó, szallosildiko[kuckuc]gmail.com


Aurel Vlaicu Általános Iskola, Arad
Arad 310346 Fulgerului utca 2-4 szám

2017. 09. 22.

Az elemi osztályokban meseolvasással, mesemondással, játékos mesefeldolgozással, meseillusztrálással, kézműves foglalkozásokkal készülünk a népmese napjára.
A felső tagozatosok meseillusztrációkat készítenek erre a napra, és itt is minden osztályban lesz meseolvasás, mesemondás.
Az elkészült rajzokból kiállítást szervezünk.

Kapcsolat: Viszhányó Aranka, arialmasi[kuckuc]gmail.com, 0040728019749


Avasújvárosi Általános Iskola
Avasújváros, Szatmári utca 79-es szám, irányítószám: 447220, Szatmár megye

2017. 09. 29.

Néhány éve minden szeptember végén időt szakítunk arra, hogy a nemzet ,,Elek apóját" megismertessük, közelebb hozzuk a gyerekekhez a népmesék segítségével egy rövid foglalkozássorozaton keresztül. Úgy gondoltuk pedagógus társaimmal, hogy ez az idén sem maradhat el. Ennek jegyében az idén sikerült egy gyerekszínészt (Báthori Boglárka, X. osztályos diák, Szatmárnémeti) elhívnunk erre az alkalomra, aki nagy mesemondó tehetség és vállalta, hogy három gyerekcsoportnak, három helyszínem különböző időpontokban előad 3-4 magyar népmesét. A mesehallgatást követően a 3. és 4. osztályok diákjai egy mesevetélkedőn is részt vesznek, melyben egy kevésbé ismert magyar népmesét dolgozunk fel csoportmunka, dramatizálás és játékok segítségével.
Esemény címe: ,,...fő, hogy dolgozzanak."

Kapcsolat: Cseh Tünde Andrea, csehtunde79[kuckuc]yahoo.com, tel: 0741 586064


Bethlen Gábor Kollégium
515200-Nagyenyed, Bethlen Gábor u., 1., Fehér megye, Románia

2017. 09. 29. 8:00-14:00

Az óvodások és I-IV. osztályos kisdiákok mesét hallgatnak a könyvtárban, az I-IV. és V-VIII. osztályosok Meseíró, illetve Meseillusztrációs versenyen vesznek részt.
Mesék és szimbólumok címmel rajzkiállítást szervezünk,amely során az V-IX. osztályos diákok mutatják be munkáikat a könyvtárban.
Minden résztvevő emléklapot kap, a legjobb, legeredetibb mesék, legsikerültebb rajzok felkerülnek iskolánk honlapjára.

Kapcsolat: Ercsey Etelka, eercsey[kuckuc]yahoo.com, 0040-721771189


Bihardiószegi 1-es számú Általános Iskola
Livezilor utca, 53 szám, Bihardiószeg, Irányítószám: 417235, Románia

2017. 09. 29. - 10. 02.

Immár harmadik éve csatlakozunk a “ A népmese napja” mozgalomhoz, kisiskolásoktól egészen a gimnáziumi osztályokig, magyar és román tagozatos osztályokkal egyaránt.
Nagyon sokrétű az idei programunk is. Míg a kisebb gyerekek mesét hallgatnak, szereplőket jellemeznek, dramatizálnak és lerajzolják kedvenc mesejelenetüket, a nagyobbak megismerkednek Benedek Elek életútjával, a népmese jellemzőivel és motívumaiva (bűvös számok, bűvös szerszámok ), majd egy népmese elolvasása után feldolgozzák azt.

Az V-VII osztályos diákoknak programjai a következők:
Meseolvasás, mesemondás (önként jelentkező diákok)
Interaktív játékok kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
A tevékenységek az osztálytermekben és a könyvtárban zajlanak. Minden résztvevő diák egy könyvjelzőt kap ajándékba. Az elkészített munkákból az iskolában és a könyvtárban kiállítást rendezünk be.

Kapcsolat: Durkó Irén, könyvtáros, irinadurko[kuckuc]yahoo.com


Bodvaj Egyesület és Benedek Elek Elemi Iskola, Kisbacon
527017- Kisbacon, 227 szám.

2017 .09. 30., 10:00-15:30

Közhírré tétetik! Aki az aranymadarat megtalálja és zengő énekét megtanulja, az megérdemli a királylány kezét és vele az ország felét!

Évről évre újabb mese kerül ki a mesetarisznyából, Elek apó születésnapján, idén az Aranymadár mese. Találkozunk de. 10 órakor az emlékház előtt. A mesebarangolás három próbája alatt elkészítjük az aranymadarat, mesélünk, játszunk, és Előbb a tánc, aztán a lakoma mesetáncházba viszük a királylányt Benkő Évával és a Folker együttesel. 13.30-tól kipihenjük a barangolás fáradalmait Vándor Miska interaktív vásári bábelőadáson Halmágyi Éva és Bonczidai Dezső marosvásárhelyi bábszínészek közreműködésével. Közös lakomával zárjuk a napot!

Kapcsolat: Farkas Erzsébet, zsokafarkas1[kuckuc]gmail.com


Disznajói Elemi Iskola
Disznajó, Főút, 331, 547134
Maros megye, Románia

2017. 09. 29. 10-12 óra

Mesedélelőtt
- Benedek Elek, mindenki "Elek apója"-nak bemutatása
- meseolvasási-maraton Benedek Elek A kék liliom c. mesekönyvéből - III-IV osztályosok résztvételével
- magyar népmesevetítés
- mesehősök rajzolása - előkészítő- IV osztályosok

Kapcsolat: Vita Piroska, piroskavita[kuckuc]freemail.hu


George Cosbuc Gimnázium - Marosvásárhely elemi tagozata és meghívottja:
Az Unirea Nemzeti Kollégium XII.B osztálya
Str. Moldovei nr. 3o. Tg.-Mures, Jud. Mures, Romania

2017.09.29., péntek, d.e. 1o-12 óráig

1. Népmesei óriástársasjáték vetélkedő (Csapatverseny, népmesei "Ki mit tud?" témakörben, egy óriási társasjáték-szőnyegen haladva, kérdésről- kérdésre, dobókockával, bábokkal)
2. Népmesei detektívek csapatverseny (Találós kérdések és népmesei fordulatokkal összeállított útmutatások alapján a csapatok az iskola területén elrejtett "varázstárgyakat" kell megtalálják, és összesítsék. Sikeres munka esetén a "terülj-terülj asztalkámat szerzik vissza a "vasorrú bába" kincseskamrájából.)

Kapcsolat: Molnár-Kovács Emese, emese_molnarkovacs[kuckuc]yahoo.co.uk


Horváth János Elméleti Líceum
1 Decembrie , nr. 5, 415300, Marghita, Bihor

2017.09.21. - d.e. 9-12

Cserépedényben őrzött kincsünk

Mesehallgatás, Visszahallgatás játékos formában mozgással, zenével kísérve.
Cserépedényben őrzött kincseink bemutatása, majd az egyik gyermek által mondott népmese dramatizálása, felhasználva "szereplőkként" a tanterem hagyományőrző tárgyait: gyékényszék - táltos parika, cirok - boszorka, kékfestő anyag - Óperenciás tenger, vászon konyharuhák - szereplők stb.

Kapcsolat: Fügedy Anikó Erzsébet, anikofugedy[kuckuc]yahoo.com 0745341083


plakat revkomarom 2017Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület
Szlovákia, Révkomárom, Kossuth tér 945 01

2017. 09. 29., 16:00

Magyar Népmese Napja - 2017, Révkomárom, Szlovákia

A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület (Révkomárom, Szlovákia) hagyományt teremtett és ebben az évben ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Népmese Napja rendezvényét. Megszólítja a város magyar tannyelvű iskoláit, óvodáit, hogy közös, egyazon időpontban zajló meséléssel bizonyítsák, hogy városunkban él a magyar népmese. A népmese városi ünnepe délután szabadtéri programmal, meseolvasással a Kossuth téren folytatódik. A műsorban mesét olvas majd Holocsy Katalin, a Jókai Színház színművésze, majd az Eötvös utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola diákcsoportja ad műsort. A gyerekek saját készítésű rajzokat hoznak. Egy szabadtéri kiállítás keretén belül bemutatjuk az előző évi mesenapi rajzokat. Ezek egyike alapján, már hagyományosan készült el az idei meghívó és természetesen idén is várjuk, hogy az iskolások, óvodások rajzot hozzanak. A rajzok készítői közül a kisorsolunk 10 iskolást, 10 óvodást, akik könyvjutalomban részesülnek. A jelenlévő gyerekeknek ajándékkal kedveskedünk.

Kapcsolat: Dr. Keszegh Margit elnök, 00 421 908 784 494


"Jósika Miklós" Elméleti Líceum
405100 TORDA, Románia, B. P. Hasdeu u. 4. sz.

2017. 09. 22., 9-11 óra

Kik a mai vendégeink? - "találkozás" néhány ismert mesehőssel
Mesehallgatás nagyobb diákok (mesemondó versenyek győztesei) előadásában
Mesedramatizálás, meseillusztrálás
Kisebbeknek: Mesevetítés a Magyar népmesék sorozatból
Nagyobbaknak: Mesekönyvtár, mesemaraton
Meséhez kapcsolódó népdalok, népi gyermekjátékok

Kapcsolat: Fina Enikő- Júlia tanítónő, finaeniko[kuckuc]yahoo.com tel. 0740 872019


Kémeri 1-es Számú Gimnázium
Camăr, str. Principală, nr. 273, cod 457060, jud. Sălaj

2017. 09. 22. - 12-14 óra

Örökségünk

Mesehallgatás - Tököly Vajk, szilágyzoványi iró, költő előadása
Mit tudunk a népmesékről? - vetélkedő
"Kedvenc népmesém" a tanulók által válsztott népmesék előadása, bemutatása,stb.

Kapcsolat: Fazekas Éva, fazekase81[kuckuc]yahoo.com, tel.0745596474


Községi Könyvtár, Csíkszentdomokos, Hargita megye, Románia
Csíkszentdomokos, Középtíz, 393 szám, 537275

2017. 09. 30.

Ábelkedjünk Tamási Áron születésének 120. évfodulóján

Szeptemberr 30-án Tamási Áron szülőházának kertjében kerül sor a népmese napjának megünneplésére. Meseolvasás, annak megbeszélése, mesefigurák ajándékozása, mesék székely nyelvjárásba való átírása szerepel a programban.

Kapcsolat: Sándor Edit könyvtáros, editsandor68[kuckuc]gmail.com, 0753990667


plakat marosvasarhely 2017Kulcs Szociálpedagógusok Egyesülete
Marosvásárhely, Déva utca 3, postakód 540430.

2017. 10. 01.

A népmese napja Marosvásárhelyen. Élőszavas mesemondás, barangolás Mesországban: interaktív játékok, A népmese szerepe az érzelmi intelligencia fejlesztésben: előadás szülőknek, pedagógusoknak.

 

 

Kapcsolat: Kádár Annamária, annacska[kuckuc]gmail.com, 0040741196341


Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, Nagyvárad
Str. Andrei Saguna Nr.1, Oradea, Jud. Bihor 410043, România

2017. 10. 02.

A Magyar Népmese Napja alkalmából október 2-án, hétfőn rendhagyó magyarórát fogunk tartani iskolánk ötödikeseivel. A gyermekeket arra kértem, hogy készítsék el kedvenc mesehősük jelmezét, és ezt hozzák magukkal az ünnepre. Az óra keretében játékos próbákat fognak a gyermekek kiállni, szünetekben az alsó tagozatosoknak "mesés" mézeskaláccsal fognak kedveskedni, nagyszünetben pedig jelmezeikben népzenei kísérettel végig fognak vonulni az iskola folyosóin.

Kapcsolat: Szatmári Ildikó - magyartanár, szatmariildiko[kuckuc]yahoo.de


Lucretia Suciu Általános Iskola
Strada Griviței 2, Oradea

2017. 09. 22.

Mesék szárnyán repülünk

Kapcsolat: Cuibus Mónika - tanítónő, komoga_2000[kuckuc]yahoo.com


"Mircea Eliade" Gimnázium
Szatmárnémeti, Mircea Eliade utca, 3 szám

2017. 09. 29., 10 óra

"Dolgozz, macska!" - dramatizálás bábokkal
Az iskolánk 0-V. osztályos diákjai vesznek részt az "ünneplésen", az iskola dísztermében. Vendégként az iskola vezetőségét is meghívjuk.
A gyerekek (a III.-IV.-V.osztályosok) esszét írnak a meséről előzőleg, "Mi a mese?" címmel, amely közül a legsikeresebbet felolvas egy gyerek a "közönségnek". Ezután a "Dolgozz macska!" című mesét játszák el, bábok segítségével, amit már előzőleg a másodikosok elolvastak tanórán.
A bábosok saját készítésű bábokat használnak. A "szereplők" előzőleg lesznek kiválasztva és "titokban" készülnek az előadásra.
Az előadók népviseletbe lesznek öltözve, a színpad háttere pedig a "Magyar népmesék" motívumával lesz díszítve, illetve parasztházra emlékeztető tárgyakkal. Az előadás után a gyerekek egy kis emlékkártyát vihetnek magukkal melyen a népmesével kapcsolatos mottót találhatnak.

Kapcsolat: Kováts Éva kovats_e[kuckuc]yahoo.com, 0741420889


Nagybúni Általános Iskola
547027, Boiu, Mures

2017. 09. 29., 10 óra

Kalandozások a csillagszemű juhásszal

Az összevont osztály tanulói hallhatnak a juhász mesterségről, majd a mese megismerése után csoportbontásban különböző feladatoknak kell eleget tegyenek, karöltve a csillagszemű juhásszal.

Kapcsolat: Imecs Klára, klara.imecs[kuckuc]gmail.com


"Nicolae Popoviciu" Általános Iskola Belényes
Şcoala Gimnazială "Nicolae Popoviciu" Beiuș
Belényes, Bihorului utca, 13
Beiuș, str. Calea Bihorului nr. 13

2017. 09. 29., 11-13 óra között

Mesenap

A sajtot osztó róka című népmese alapján benépesítettük az erdőt állatokkal, növényekkel, s a termésbábok segítségével bemutattuk a tanult mesét. Pálcikabábok segítségével megjelenítettük A só című mesét. A tevékenységünket népmesék vetítésével folytattuk, megnéztük a Halász János és a Köcsög Jankó című meséket , végül népmesei motívumokat festettünk és színeztünk.

Kapcsolat: Krammer Teréz, tel. 0746123052, e-mail: Krammer_Terez[kuckuc]freemail.hu
Halász Teréz Mónika, tel. 0720059285, e-mail: halasz_monika[kuckuc]yahoo.com


Nyíresalji Elemi Iskola és a Községi Könyvtár közös szervezésében
Gyimesfelsőlok, 1050 szám, Hargita megye, ir. 537155

2017. 09. 29. péntek, 10 óra

Iskolánk néhány I-IV osztályos tanulója dramatizálva előadják az"ELŐBB A TÁNC, AZUTÁN A LAKOMA" magyar népmesét, majd részleteket olvasnak fel a kedvenc népmeséjükből.

Kapcsolat: Ferencz Laura Kinga tanítónő, infogim[kuckuc]yahoo.com, 0729-574476


"Petőfi Sándor" Szaklíceum –Lázári-Románia
Fő utca 21 szám-Lázári-Szatmár megye-Románia, cod 447170

2017. 09. 22.

MESEFA

A másodikos gyermekek már érkezéskor a mese világába léptek a ,,Katáng „ együttes: "Egyszer volt" kezdetű dalára táncoltak és énekeltek. Bemutatták kedvenc könyvüket, meséjüket. Elmeséltem nekik az "Az égig érő mesefa" című mesét, melyet drámajátékokkal dolgoztuk fel.
Aztán elkészítették életük első "MESEFÁJÁT", melynek a terméséről ők fognak gondoskodni úgy, hogy ha elolvasnak 10 mesét, a fájukra kerül egy levél, ha egy regényt, akkor aranyalma terem a fán. Ha tudományos könyvet olvasnak, madarak fognak a fa körül "röpködni" kis állatok kerülnek a fa alá, életre kel minden. Végül a községi könyvtárban zárult a nap, ahol nyomozós játékot játszottak a "KÖNYVEK BIRODALMÁBAN".

Kapcsolat: Török Enikő Andrea, retrolibris[kuckuc]yahoo.com, Tel.: 0748050619


Scoala Gimnazială "Benedek Elek" Cetariu
BIHOR , CETARIU, Str. Mare, Nr. 210, Cod 417165

2017. 09. 30.

Szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja - a népmese napja. Rajverseny keretében emlékeztünk iskolánk névadójára e jeles napon, amikor a meseszerető gyerekek és felnőttek megkülönböztetett tisztelettel fordulnak mind a magyar, mind más népek meséi felé. Demeter Ignác, iskolánk Magyar nyelv és irodalom tanára, Benedek Elek munkásságát idézte fel, majd közösen iskolánk igazgatójával a rajzversenyre beérkezet 40 rajzot dijazta. Mesehősök is bemutatkoztak ma és végül emlék-koszoruzással tisztelegtünk Benedek Elek emléke előtt.

Kapcsolat: elekbenedek[kuckuc]gmail.com


Zelk Zoltán Általános Iskola Step by Step osztályai
Románia, Bihar megye, 415700, Érmihályfalva, Ady Endre utca 16 szám

2017. 09. 29.

A kisebb osztályokban a délelőtt folyamán népmeséket olvasunk, amelyeket ezután bábokkal elevenítünk meg és illusztrációkat készítünk hozzá.
A nagyobb osztályok feladatai között szerepel:
- népmese totó
- Benedek Elek kvíz
- Az én mesém! címmel mesét írnak a gyerekek, melybe bele kell szőjék a tanító néni által megadott 6-7 szót is.
Délután mind az öt osztály részvételével tartjuk meg a nagy sikernek örvendő Mesetallérok nyomában nevű ügyességi mesés vetélkedőnket. Minden sikeresen kiállt próba után "tallérral" jutalmazzuk a kis mesehősöket.

Kapcsolat: Molnár Lilla tanítónő, molnar_lilla[kuckuc]freemail.hu


MAGÁNSZEMÉLYEK


Utasi Hajnalka - költő, író
5100 Jászberény, Réz Kálmán út 4/A.
Program helyszíne: Városi Könyvtár Jászárokszállás
5123 Jászárokszállás, Köztársaság tér 1

2017. 09. 29. 10:00 és 17:00

A délelőtt folyamán a jászárokszállási általános iskolák diákjai próbára tehetik csavaros észjárásukat és kézügyességükről adhatnak bizonyságot Népmese Országában, délután pedig minden népmese szeretőt szívesen látnak.

Akik az Óperenciás tengeren innen és túlról érkeznek:
Utasi Hajnalka író-, költő
Farkas Edit a Hamza Múzeum igazgatója, képzőművész
Kerekné Mihalik Judit múzeum pedagógus, képzőművész
Szűcs Krisztina könyvtárvezető és Kedves Kollégái

Kapcsolat: Utasi Hajnalka, 30 479 5441


Share
 
Rendezők, Támogatók

Magyar Olvasástársaság

logo-meseszo.jpg

 

vilagszarnya

 

NKAlogo